BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Merkel, a habozó pénztárgép: Hagyják süllyedni Athént?

Angela Merkel német kancellár nem zárta ki, hogy további segítséget nyújt az Európai Unió Görögországnak, de erre szerinte csak akkor lesz lehetőség, ha előbb az EU és az IMF jelentést tesz a szükséges lépéseket végrehajtásáról.

"Elemeznem kell az Európai Központi Bank és az IMF jelentését, mielőtt kommentálom ezt a lehetőséget" – reagált Merkel arra a felvetésre, miszerint Görögországnak szüksége lenne a 110 milliárd eurós EU-IMF hitelcsomag átütemezésére. A kancellár, akit a Reuters csak az EU intendánsának nevez, úgy vélekedett, hogy csak ez az áttekintés szolgálja Görögország és az EU érdekét is.

Egy a hírügynökségnek nyilatkozó bennfentes úgy tudja, hogy az EU-IMF elemző csoport még nem döntötte el, hogy Athén végrehajtja-e az előírt lépéseket, amelyek a következő hitelrészlet átutalásának feltételei. Ugyanakkor a delegációk körében állítólag nem esett szó egy esetleges új mentőcsomagról.

Eddig az EU és Görögország is cáfolta a Dow Jones értesülését, miszerint hamarosan újabb 60 milliárd eurós csomagot utalnak Athénba. Ez a 60 milliárd euró egyébként megegyezik azzal az összeggel, amelyet Görögországnak 2012-ben és 2013-ban a piacon kellene előteremtenie az állam finanszírozására.

Elsősorban német oldalon már jó ideje sokan kiszámolták, amit újabban a sajtó is tárgyal, hogy matematikailag is kizárt, hogy Athén 2013-ra olyan mutatókat produkáljon, amelyek alapján már el tudja tartani magát. Becslések szerint a görögöknek jövőre legalább 25-30 milliárdos többletbevételre volna szükségük, hogy teljesíteni tudják hitel-visszafizetési kötelezettségüket – írja elemzésében Fóris György.

Ahhoz pedig, hogy a tavalyi 9,4 százalékról az idén csupán 7,4 százalékosra csökkenjen a deficit, legalább 5,6 milliárd eurónyi pótlólagos adóbevételre vagy kiadáscsökkentésre lenne szükség. Mivel mindennek nem látszanak a gazdasági fedezetei, ezért a már (szerintük) így is „irracionálisan nagy” német szerepvállalást helytelenítő német körök hírkeltéssel is igyekeznek további beavatkozásoktól eltéríteni a döntéshozókat.

Sztrájk béníthatja meg Görögországot, miután szerdára a magángazdaságban dolgozók vezető szakszervezete (GSEE), valamint az ADEDY közszolgálati szakszervezeti szövetség demonstrációt szervezett hogy tiltakozzanak a kormány újabb megszorító intézkedései ellen. Eközben kedden Athénba érkezett az IMF-EU-EKB küldöttsége a következő - immár ötödik - hitelrészlet lehívásához szükséges felülvizsgálatra.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.