BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiábrándító volt az ipar növekedése - Lehet jobb?

Nagyon gyenge tavaszon van túl a hazai ipar, és a kilátások sem túl biztatók. Májusban 7,6 százalékkal haladta meg a szektor termelése az egy évvel korábbit, ám ha figyelembe vesszük az idei több munkanap hatását is, akkor mindössze 2,6 százalékos volt a bővülés.

A Központi Statisztikai Hivatal előzetes számai alapján tehát gyakorlatilag leállt az ipari növekedés, ilyen gyenge adatra utoljára 2009 végén volt példa, amikor még a válság erőteljesen éreztette hatását. Ez csak a munkanaptényezőtől tisztított mutatóra érvényes, a nyers adat valamivel még jobb is lett az áprilisinál.

A gyenge teljesítményben sok egyedi tényező is szerepet játszhatott, így nem kell tartani attól, hogy a következő hónapokban stagnálás vagy recesszió fenyeget. Ám az biztosnak tűnik, hogy a tavalyi, két számjegyű bővülést az idén nem ismétli meg az ágazat, az előrejelzések 7 százalék környékén szóródnak. A beszállítói láncon keresztül a márciusi japán katasztrófa hatásai is szerepet játszottak az elmúlt hónapok gyenge mutatóiban, de ez a nyárra valószínűleg nagyrészt rendeződött, így kedvezőbb számok jöhetnek ki júniusra.

Az első öt hónap eredménye még így is figyelemre méltó: 10,3 százalékos növekedést mutatott. A májusi teljesítmény azonban gyenge volt, 0,8 százalékos zsugorodást jelzett a szezonálisan kiigazított index. A márciusi, 3,6 százalékos esést követően áprilisban is csak 0,7-es korrekció volt. Ez azt jelenti, hogy egy kiugró júniusi ipari adat nélkül a második negyedévi GDP-növekedés sem lesz túl kedvező, ugyanis szinte csak az ipar húzta eddig a gazdaságot.

Egy ritmusban a németekkel

A KSH szakértőihez hasonlóan az exporteladásokban bekövetkezett éles töréssel magyarázza az MKB Bank vezető közgazdásza a kedvezőtlen ipari termelési adatokat. Kondrát Zsolt arra is rámutatott, hogy ezúttal egybecseng a magyar konjunktúra lassulása a német folyamatokkal, míg a korábbi hónapokban kissé leszakadt azoktól. A nyugati növekedés további lassulását prognosztizálja a szakértő, amely a hazai folyamatokra is rányomhatja a bélyegét. A következő két évben azonban jelentős autóipari kapacitások lépnek be a termelésbe, amelyek 2-3 százalékpont körül emelhetik meg az ipari növekedést, de még ezzel együtt sem bízik az elemző a kétszámjegyű termelésbővülés újbóli elérésében.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.