Obama kitérője már érzékelteti: a megállapodás joggal nevezhető történelminek abból a szempontból, hogy rég nem látott mértékben vágja vissza az állami kiadásokat. Az első években még relatív „kisebb” megszorításokra kell számítani, utána viszont fokozatosan beindul a fűnyíró, amelyet az amerikai társadalom jelentős része igencsak megérez majd.
A megszorító csomag összértéke a következő tíz évre vetítve összesen 2400 milliárd dollár. Az első, 917 milliárd dolláros részről már sikerült is megegyezni, ennek keretében a hadügyi kiadásokat mintegy 350 milliárddal vágják vissza, de kevesebb jut a civil társadalomra, a jelentős állami programokra, például az állami kezelésben lévő nagy nemzeti parkokra is. Hogy ezen belül pontosan mely területeket érint a megszorítás, azt egyelőre nem közölte az amerikai kormány. Annyi biztos, hogy – a demokraták kívánalmainak megfelelően – a szociális és a nyugdíjellátásokhoz most még nem nyúltak, cserébe viszont – a republikánusok követeléseit teljesítve – adóemelésre sem kerül sor.
A 2400 milliárd dolláros csomag második, mintegy 1500 milliárd dolláros részéről ez év végéig kell megegyeznie egy új, 12 tagú bizottságnak, amelyben a demokraták és republikánusok egyenlő arányban kapnak majd helyet. Itt gyakorlatilag minden terítékre kerül, az egészségbiztosítási és a nyugdíjrendszer megnyirbálásától kezdve az adóemelésig. „A jómódú amerikaiakat és a nagy konszerneket is meg kell kérnünk arra: vegyék ki részüket a terhekből” – jegyezte meg az amerikai elnök.
Az már most borítékolható, hogy a tárgyalásokat ismét hatalmas viták kísérik majd. Igaz, ha nem sikerül megállapodni, az mindkét félnek fájni fog. Ez esetben ugyanis automatikusan életbe lépnek olyan elvonások, amelyek egyrészt a szociális, másrészt ismételten a hadügyi kiadásokat érintik.
Ezzel együtt elemzők többsége úgy véli, a mostani egyezséggel a demokraták tettek jelentősebb engedményeket. „Ezt a megállapodást szerettem volna? Nem” – ismerte el Obama, a demokraták legbaloldalibb képviselői pedig egyenesen felháborodással reagáltak a hírre: „A veseköveimmel könnyebben barátkoztam meg, mint ezzel itt” – mondta a Spiegelnek Steve Cohen képviselő, Raúl Grijalva pedig úgy fogalmazott, az egyezség eljátssza az emberek boldogulásának feltételeit néhány radikális jobboldali szavazata érdekében. (Az arizonai képviselő ezzel a republikánus párton belüli Teadélután Mozgalomra utalt, amely a szociális kiadások radikális csökkentését szorgalmazza.)
Meglehetősen kritikusan fogadták a megállapodás tartalmát egyes elemzők, például Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász is. Szerinte az Egyesült Államok még nem lábalt ki a pénzügyi válság gazdasági következményeiből, és legalább 2013-ig gazdasági stagnálással kell számolni. „A legrosszabb, amit ilyen esetben tenni lehet, az az állami kiadások csökkentése, az csak még jobban visszafogja a gazdasági teljesítményt. A kiadások mérséklése gazdasági stagnálás idején nemhogy nem javítja, de még ronthatja is a költségvetés helyzetét” – mondta. A kiadáscsökkentést mint gazdasági gyógymódot a középkori orvosláshoz hasonlítja, amikor érvágással próbálták kezelni a betegeket, és ezzel csak még jobban legyengítették őket. Szerinte az amerikai politikában már nyilvánvalóan semmilyen árat nem kell fizetni a nyers zsarolásért, ami a banánköztársaság-státus felé vezető lejtőre taszíthatja az Egyesült Államokat.
A frank erősödésének elsősorban az szabhatna gátat, ha a piacokon csökkenne a félelem az euórövezeti adósságválság terjedésétől, valamint az amerikai növekedés lassulásától. Erre azonban csak akkor van esély, ha már látszanak az államadósság fenntarthatóságára tett intézkedések első eredményei, így például csökken a költségvetési hiány, és beindul a gazdasági növekedés a problémás euróövezeti országokban is. Emellett a svájci jegybank is beavatkozhat a devizapiacokon, azaz vásárolhat eurót a frank gyengítése és így saját exportőrei védelme érdekében. Ezt a lehetőséget azonban – magyarázta Saághy Pál – csak mértékkel vetheti be a svájci jegybank, mivel az ilyen intervencióknak komoly veszteségkockázatuk és inflációnövelő hatásuk van. Az euró-forint árfolyamot tekintve az elemző nem vár túl nagy elmozdulást, az becslése szerint az elkövetkező hetekben is a 263–270-es sávban mozog majd.
A frank erősödésének elsősorban az szabhatna gátat, ha a piacokon csökkenne a félelem az euórövezeti adósságválság terjedésétől, valamint az amerikai növekedés lassulásától. Erre azonban csak akkor van esély, ha már látszanak az államadósság fenntarthatóságára tett intézkedések első eredményei, így például csökken a költségvetési hiány, és beindul a gazdasági növekedés a problémás euróövezeti országokban is. Emellett a svájci jegybank is beavatkozhat a devizapiacokon, azaz vásárolhat eurót a frank gyengítése és így saját exportőrei védelme érdekében. Ezt a lehetőséget azonban – magyarázta Saághy Pál – csak mértékkel vetheti be a svájci jegybank, mivel az ilyen intervencióknak komoly veszteségkockázatuk és inflációnövelő hatásuk van. Az euró-forint árfolyamot tekintve az elemző nem vár túl nagy elmozdulást, az becslése szerint az elkövetkező hetekben is a 263–270-es sávban mozog majd. Adósságplafon: főbb elemek a megállapodásban - két lépésben összesen 2100 milliárd dollárral emelik az adósságplafont (1000 milliárd dollárral 2011 végéig, 1100 milliárddal 2012 végéig)
- a 2012-es választások előtt már nem kell újból alkudozni az adósságplafonról
- 2400 milliárd dollár értékű megszorító csomag tíz év alatt két lépésben
- 1. csomag: 917 milliárd dollár
- 2. csomag: 1500 milliárd dollár, év végéig kell róla megállapodni -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.