BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Borsod megye: a túlélés a cél

Újabb létszámleépítésekről és a költségvetés megmentéséről kellett volna döntenie a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat mai ülésének.

Magyarország egyik legrosszabb helyzetben lévő megyéje azért küzd, hogy az új önkormányzati törvény hatálybalépéséig minél kevesebb állami segítségre szoruljanak rá. Legalább egy hetet azonban várni kell a folytatásra, miután a közgyűlést váratlanul elhalasztották.

A megyei önkormányzat arról tájékoztatta a Világgazdaságot: a csúszásnak szervezési okai vannak, a magyarázatuk szerint ez nem függ össze a gazdasági helyzettel. Kérdésünkre elmondták azonban azt is, hogy a napirendi pontokon mindeddig nem változtattak az eredeti tervhez képest, bár ez az ülés kezdetéig még változhat. Ez pedig azt jelenti, hogy az idei létszámleépítés eddigi két hulláma után újabb elbocsátásokra kell számítani a megyei intézményekben. Ez becslések szerint jövőre tízmillió forintnál is nagyobb megtakarítást jelentene, amely elviekben rendkívül jól jön a filléres gondokkal küzdő megyének.

A gyakorlati megvalósulás annál különösebb. Az idén ugyanis többletkiadást jelent az álláshelyek megszüntetése, az előnyök pedig jövőre jelentkezhetnének – amikor azonban minden valószínűség szerint már életbe lép az új önkormányzati törvény, szinte minden megyei feladatot átruházva az államra. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy Borsodnak több más megyéhez hasonlóan jól jönne, ha a parlamentben a mostani tervek szerint fogadnák el a törvényt, és az három és fél hónap múlva életbe is lépne.

A cél addig is a túlélés. Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került (önhikis) önkormányzatoknak megígért 31 milliárd forintos keretből az idén eddig 291 milliót kapott Borsod megye. Igaz, az összes támogatás kétharmadáról még nem döntött a kormány, de az eddigi segítség csupán a költségvetés lyukainak betömködésére volt elegendő.

Nincs jobb helyzetben a megyeszékhely, Miskolc sem, sőt, az a különös helyzet állt elő, hogy a város közel 90 millió forinttal több önhikis támogatást kapott az idén eddig, mint a megyei önkormányzat. Ennek ellenére is zárolni kellett az ottani költségvetésben közel kétmilliárd forintot, és az önkormányzati törvénnyel jelentősebb állami segítség csak részben várható. Az önkormányzati iskolák állami kézbe vétele mégis segíthet Miskolcon is. A zárolásból ugyanis 880 milliót az oktatási intézmények költségcsökkentése tesz ki, vagyis jelentős terhet vehet le a városról, ha ez átkerül az államhoz. Ez is csak töredéke azonban az önkormányzat adósságának, további jelentősebb költségcsökkentésre is szükség lesz. A város legutóbbi közgyűlési ülésén még a kormánypárti képviselők szájából is elhangzott: a bankok bizalmatlanok Miskolccal szemben, új hitel felvételére nincs esély. A becslések szerint 2012-ben 2,2 milliárdos hitelállománnyal kell számolni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.