BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Merkel bekeményített

A leghatározottabban elutasította az eurókötvény esetleges bevezetését a német kancellár. A Bundestag szerdai költségvetési vitájában elhangzott beszédében Angela Merkel ismét azt hangsúlyozta, hogy a többi között az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso által szorgalmazott eurókötvény nem megfelelő eszköz az euró-, illetve az adósságválság megoldására.

A magas kamatok miatt Németország a tervezett kötvénykibocsátás egyik fő vesztese lenne, ugyanakkor német szakértők is úgy vélekednek: az eurókötvény növelné ugyan a tagállamok felelősség-, illetve kötelezettségvállalását, de aligha járulna hozzá az adós országok adósságterheinek csökkentéséhez. Merkel szokatlanul élesen bírálta az Európai Bizottság elnökét, aki éppen szerdára ígérte az eurókötvény bevezetésével kapcsolatos elképzeléseinek ismertetését.

A német kancellár megismételte a válság rendezésével kapcsolatos, egyéb nézeteit is. Állást foglalt az Európai Központi Bank függetlenségének biztosítás mellett, és elutasította, hogy a bank közvetlen pénzügyi támogatói szerepet töltsön be az adósságkrízis megoldásában. "Az EKB mandátumát nem szabad megváltoztatni" - fogalmazott Merkel. A német kormány vezetője egyidejűleg megerősítette azt is, hogy a notórius adós országokkal szembeni határozottabb fellépés biztosítása érdekében az európai szerződések - köztük a Lisszaboni Szerződés - módosítását sürgeti.

A német parlamenti képviselők előtt Merkel közölte: csak akkor járul hozzá a Görögországnak korábban elhatározott pénzügyi támogatás esedékes részletének kifizetéséhez, ha a Lukasz Papademosz miniszterelnök vezette új kormány valamennyi pártja aláírta a szükséges szanálási programot.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.