BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

OTP: "Pusztító" hatása lehet, ha nem állapodunk meg az IMF-fel

Az EU-val és az IMF-fel való visszafogott kormányzati kooperáció a forint az euróval szembeni historikus mélypontra gyengüléséhez, a kötvényhozamok nagymértékű emelkedéséhez, és a beárazott kamatemelés mértékének növekedéséhez vezetett. Úgy látjuk, hogy ameddig nem puhul a kormányzat álláspontja a fenti kérdésben, kevés esély mutatkozik a hazai eszközök áralakulásában az elmúlt hetekben kialakult trendek fordulására – vélekednek az OTP Bank közgazdászai.

Egy hét alatt „nagyon sok olyan fejlemény látott napvilágot, amely erősen befolyásolta a forint értékét”. Az OPT Elemzési Központ anyagában az olvasható, hogy a kormányzat egyszerre két irányban építi a jövő gazdaságpolitikáját. Felkészül egy EU/IMF megállapodásra, de nem mindenáron, a gazdasági kormányzat döntéshozói szerint az IMF tárgyalások kudarca esetén is van terv arra nézve, hogy biztosítják a költségvetési hiányt, illetve a lejáró adósságelemeket. Ebben a forgatókönyvben a kormányzati számlákon lévő likvid eszközök, illetve sikeres kötvényaukciók tartanák fent a fizetőképességet, véleményük szerint. Ezzel szemben mi nagyon kevés esélyt látunk arra, hogy ez az út sikeres lehet, figyelembe véve az akadozó aukciós lefedettséget. Természetesen a második alternatíva nagyon veszélyes és pusztító a magyar eszközökre nézve már rövid távon is – állapítják meg a közgazdászok.

"December utolsó két hete világossá tette, hogy a kormánynak határozott szándéka a lehető legvégső pontig ragaszkodni politikai önállóságához, és nem kíván kompromisszumra jutni az EU-val, ill. az IMF-fel. Ennek a döntésnek ára van: a hozamgörbe 105-173 bázisponttal tolódott felfelé december 16-a és január 4-e között. A piaci árazások 150 bázispontos további kamatemelést ígérnek - mi is úgy látjuk, hogy a monetáris politika kénytelen lesz szigorítani, már rövidtávon is” – szögezik le.

Tardos Gergely elemzőcsoportja emlékeztet: a nyugati világ vezetői nagyon erős figyelmeztetéseket küldtek az elfogadásra váró sarkalatos törvényekkel kapcsolatban (elsősorban az új Jegybanktörvénnyel és a Stabilitási törvénnyel kapcsolatban). Többek között Barroso EU vezető és Hillary Clinton, az USA külügyminisztere küldött hivatalos levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek, arra kérve őt, hogy vizsgálja felül a kifogásolt törvények parlamenti elfogadását, és hagyjon elég időt arra, hogy felmérhessék az új jogszabályok következményeit és az EU alaptörvényének való megfelelését. Orbán Viktor válaszlevelében tájékoztatta Barrosót, hogy nincsen idő a törvénykezési folyamat lelassítására, a törvényeket el fogják fogadni még 2011-ben.

„Ezen felül az EKB és az IMF is hivatalosan jelezet álláspontját miszerint a Magyar kormánynak nem szabadna elfogadnia az új jegybanktörvényt, valamint a legfontosabb gazdaságpolitikai kérdéseket is a tárgyalások fókuszába kell helyeznie. Amikor az IMF véleménye megjelent a Reutersen múlt szerdán, az EUR/HUF kurzusa gyorsan 310-ig emelkedett. (…) Múlt pénteken a Parlament elfogadta a vitatott törvényeket, ami egy újabb eladói hullámot váltott ki: az EUR/HUF 315-ön búcsúztatta az óévet” – emlékeztetnek.

Egyre több forrásból olyan pletykák látnak napvilágot, miszerint a kormányzat (legalább) az MNB devizatartalékainak egy részét fel akarja használni az átvállalt megyei devizaadósságok törlesztésére, illetve új növekedési programok finanszírozására. Az NGM tegnap hevesen tagadta az értesülések valóságalapját, kijelentve, hogy nincsen ilyen terv a láthatáron. Azonban ez így is jelentős bizonytalanságot okozott a piacokon, az EUR/HUF árfolyam új történelmi csúcsot ütött 320 felett.

Úgy vélik, hogy "a hivatalos kormányzati kommunikáció (beleértve a miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjúját) folyamatosan úgy hivatkozik az IMF megállapodásra, mint ami fontos, de nem “húsba vágó”. Az ilyen kommunikáció tovább rombolja a megállapodásba vetett hitet a piacon. Összegezve azt látjuk, hogy a kormányzat egyszerre két irányban építi a jövő gazdaságpolitikáját".

„A gazdasági kormányzat döntéshozói szerint az IMF tárgyalások kudarca esetén is van terv arra nézve, hogy biztosítják a költségvetési hiányt, illetve a lejáró adósságelemeket. Ebben a forgatókönyvben a kormányzati számlákon lévő likvid eszközök, illetve sikeres kötvényaukciók tartanák fent a fizetőképességet, véleményük szerint” – mutatnak rá. Ezzel szemben az OTP elemzői agyon kevés esélyt látunk arra, hogy ez az út sikeres lehet, figyelembe véve az akadozó aukciós lefedettséget

„Ha a kormányzat nem jut megállapodásra az EU-IMF tandemmel, kevés esélyt látunk a forrásbevonás normalizálódására még úgy is, ha az MNB a piaci várakozásoknak megfelelő mértékben szigorítja a monetáris kondíciókat” – szögezik le.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.