BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az azeriek fognak megmenteni minket?

Azerbajdzsán 2-3 milliárd euró értékű magyar államkötvényt vásárolna török közvetítéssel. A Figyelő információi szerint a kormány hasonló kötvényeladással próbálkozott Szaúd-Arábiában és az Emírségekben, sikertelenül. A lap úgy tudja, a tárgyalásokon szóba került egy IMF-megállapodás előtti kötvénykibocsátás is.

Az azeri kormány olajexportból származó bevételeire pályázik a magyar állam. Egy a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz közel álló forrás a hetilapnak elmondta: Azerbajdzsán 2-3 milliárd euró értékben vásárolna magyar állampapírokat. A helyi valutában denominált kötvénykibocsátásra akár még az IMF-megállapodás aláírása előtt is sor kerülhet.

A magyar kormány hónapok óta tárgyal az azeri tisztségviselőkkel. A folyamatot azonban megakasztotta némileg az, hogy egy török tisztviselő augusztus elején a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva megszellőztette a hírt. A nyilatkozat szerint az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) Törökországban és Azerbajdzsánban bocsátana ki magyar államkötvényeket. A hírügynökség úgy értesült, hogy egy nagy török brókercég kapott mandátumot a kibocsátás lebonyolítására.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.