BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Monti: Nem kell a németek pénze

Az eurózónát övező sztereotípiák egy részének eloszlatására tett kísérletet Mario Monti abban az interjúban, amely a Spiegel legfrissebb számában jelent meg.

Az olasz kormányfő egyrészt kiemelte: Olaszországnak „nem pénzügyi, hanem morális támogatásra” van szüksége „európai barátaitól, legfőképpen Németországtól”. Hozzátette azt is, hogy miközben már öt eurózóna-tagország – Görögország, Írország, Portugália, Ciprus és Spanyolország – folyamodott nemzetközi hitelcsomagért, addig Róma „egyetlen eurónyi” segítséget sem vett igénybe.

Nem felejtette el megjegyezni azt sem, hogy az eurózóna „legnagyobb haszonélvezője” éppen Németország. Ezzel arra utalt, hogy az exportorientált német gazdaságnak hatalmas lehetőséget jelent a többi eurózóna-tagállam piaca. Merkelék emellett profitálnak a dél-európai állampapírpiacokra nehezedő nyomásból is: szerinte az olasz államkötvények jelenlegi magas hozamszintje hozzájárul ahhoz, hogy Berlin rekordalacsony hozamok mellett képes refinanszírozni államadósságát.


Monti összességében úgy véli, hogy az euróövezeti állampapírpiacokon „komoly zavarok” tapasztalhatók, amit gyorsan orvosolni kellene. Ezzel párhuzamosan üdvözölte Mario Draghi múlt heti nyilatkozatát, amelyben az EKB elnöke áttételesen jelezte: az EKB adott esetben kész ismét beavatkozni a magas hozamok csökkentése érdekében.


A technokrata kormányfő szerint fennáll a veszélye annak, hogy az eurózóna válsága az egész európai integrációt szétrobbanthatja. „Az euróövezeti feszültségek már Európa pszichológiai felbomlásának vonásait hordozzák magukon” – magyarázta. És aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az olasz parlamentben egyre nagyobb teret nyernek a német- és EU-ellenes hangok.

W. B.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.