BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jóval húszmilliárd felett költöttek a magyar futballra

Eddig 33,5 milliárd forintot hívtak le a sportszervezetek az új sporttámogatási rendszerben, több, mint kétharmadát a labdarúgásra - hangzott el azon a szerdai konferencián, amelyet a Magyar Sporttudományi Társaság és a Nemzeti Sport Intézet (NSI) szervezett az egy éve bevezetett társaságiadó-kedvezményről .

A Magyar Sport Házában rendezett tanácskozás első felszólalója, Szalay Ferenc, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának - egyben a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének - elnöke kifejtette: két éve 12 milliárd, tavaly 21 milliárd, idén viszont már 33 milliárd forintot tesz ki a sportköltségvetés, azaz egyértelmű növekedési folyamat figyelhető meg azóta, hogy a kormány stratégiai ágazattá minősítette a sportot.

Szalay Ferenc közölte, hogy az NSI 203 milliós, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet (NUSI) - a budapesti "tüskecsarnok" felújításával együtt - 9,7 milliárdos, a versenysport 642 milliós, az akadémiai rendszer 1,7 milliárdos, az ösztöndíjprogramok 2,3 milliárdos, a szabadidősport 372 milliós, a diáksport 501 milliós, a várhatóan Győrben 2017-ben sorra kerülő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 1,5 milliárdos, a debreceni stadionfejlesztés 9 milliárdos, a MOB 450 milliós, a Magyar Sport Háza 307 milliós állami támogatással számolhat, a sportlétesítmények biztonságára pedig 864 milliót fordítanak.

A lehívott támogatások 69 százaléka a labdarúgáshoz kötődik, a 3150 magyarországi település közül pedig 744 érintett az új rendszerben - mondta Bardóczy Gábor. A 744 településből 714 a futballhoz kötődő fejlesztéshez kért segítséget, az igénylések többsége pedig Pest, Fejér és Zala megyéből érkezett. A 2012/2013-as idényre 102,4 milliárdos az igény, és ebből eddig 26 milliárdot hagytak jóvá - ismertette.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.