BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A "jéghegy csúcsa" - csődhullám jöhet a német gazdaságban

A német gazdaságnak 2013-ban is csődhullámra kell berendezkednie, mivel egyre jobban érezteti rajta hatását az európai államadósság-válság – hangoztatta a Creditreform német céginformációs szervezet igazgatója. Helmut Rödl szerint ennek következtében a fizetésképtelenségek száma az erre az évre várt 156 200-ról mintegy 160 000-re fog nőni.

A vállalati csődök száma idén még valamelyest csökkent, erre az évre a Creditreform 29 500 vállalati csőd bekövetkeztével számol Németországban, tavaly ez a szám még 30 120 volt. A szakértők azonban a csökkenést nem tartják pozitívnak, az ugyanis nem volt olyan erőteljes, mint a 2010-2011-es időszak gazdasági élénkülési szakaszában. Ugyanakkor az idén várt csődök miatt a károk összege várhatóan eléri a 38,5 milliárd eurót, 17 milliárd euróval meghaladva a tavalyi adatot - írja a Handesblatt.

Ennek az az oka, hogy jelentősen megnőtt az olyan neves csődbe jutott cégek száma, mint a Schlecker és a Neckermann, nem is szólva autóipari beszállítókról és zöldenergia cégekről. Ez különösen érzékenyen érintette a hitelezőket. Ennek megfelelően alakult a csődök miatt megszűnt vagy veszélyeztetett munkahelyek száma is, a bedőlések jelenleg 346 ezer dolgozót érintenek. A jövő évben a szakértők szerint a fizetésképtelenségek 350 ezer munkahelyet veszélyeztetnek majd, mindenekelőtt a kis és közepes méretű vállalatoknál.

A fizetési nehézségek idén a nagyobb, 50 millió euró feletti értékesítési bevétellel rendelkező cégeket is erősebb érinti: a tavalyi 90 helyett idén eddig 150 ilyen vállalat került bajba. A kisebb, 25-50 millió eurós csoportban is 150-ről 180-ra emelkedett a cégek száma.

A Creditreform szerint a magánfogyasztók csődje idén ugyan 1,7 százalékkal mérséklődött, ám a mintegy 101 ezer főt magába foglaló adat csak "a jéghegy csúcsa", mivel a lakossági eladósodottság nőtt. Németország-szerte 6,6 millió felnőtt nincs abban a helyzetben, hogy a létfenntartását saját eszközeiből fedezze. Különösen aggasztó a fiatalok helyzete - idézi a Creditreform elemzését a német üzleti körök lapja.

A cég adatai alátámasztják az európai trendeket. A Standard & Poor’s besorolása szerint november elejéig Európában huszonkét cég került a biztonságosból a spekulatív kategóriába. Az S&P kötvénypiaci elemzője, Diane Vazza szerint ez majdnem 192 milliárd eurónyi mínuszt jelenthet a kötvénypiacon. Jelen állás szerint további tizenkilenc nagyvállalat csatlakozhat a "bukott angyalok" kategóriájába, ami tovább erősíti a feltételezést, hogy az eurózóna adósságválság még távolról sem ért véget – véli az elemző.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.