BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kamionosokon keresne a kormány

Húszmilliárd forint többletterhet rakhat a közúti fuvarozókra a kormány. A használatarányos útdíjnál alkalmazott környezetvédelmi kategóriákat eredetileg az útdíjrendszer januári kiterjesztésével egy időben sorolták volna át. A tervek elkészültek, a bevezetés csak döntés kérdése.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megrendelésére a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) tanulmányt készített arról, miként lehet a teherautók használatarányos útdíjánál alkalmazott környezetvédelmi kategóriákat úgy átvariálni, hogy az a költségvetés bevételeit növelje - tudta meg a Népszabadság.

Amennyiben a KKK javaslatai szabad jelzést kapnak, azok a belföldi fuvarozók faragnak rá, akik az elektronikus útdíjrendszerben környezetvédelmi szempontból semlegesnek tekintett Euro2-es, illetve az eddig kedvezményt élvező Euro3-as és Euro4-es besorolású tehergépkocsikkal dolgoznak. A hozzávetőleg ötezer, elsősorban a lakosság közvetlen kiszolgálásával foglalkozó, zömében például építőanyagot, tűzifát, bútort szállító kisvállalkozó útdíjszám lája ugyanis a mostaninál is vaskosabb lenne.

Talán éppen a döntéshozók motiválására a KKK-nál kiszámolták azt is, mennyivel nőnek a kis cégek terhei. Szerintük a módosítás egy járműre jutó költsége nem éri el a havi háromezer forintot. A díjstratégiai iroda munkatársai azt is rögzítették, hogy az általuk üdvözítőnek tekintett megoldás révén a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. a 2014-re várt mintegy 160 milliárd forint után az idén akár már 179,6 milliárd forintot is beszedhet a 3,5 tonna feletti közúti áruszállító járművektől.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.