Az enyhülés jeleit mutatja a kínai-japán viszony

Abe Sindzo japán kormányfő és Hszi Csin-ping kínai államfő félórás találkozója és a sajtó előtti kézfogása volt eddig a legfontosabb esemény az Indonéziában e hét eleje óta tartó ázsiai–afrikai rendezvényeken.

A két legnagyobb ázsiai gazdaság vezetői egyetértettek abban, hogy dolgoznak a kapcsolatok javításán – mondta el a találkozó után újságíróknak Abe –, és a „kölcsönösen előnyös stratégiai kapcsolatok” előremozdításával hozzájárulnak a térség stabilitásához.

A diplomatikus szöveg mögött az első értékelések szerint az áll, hogy enyhül a feszültség a történelmi terhekkel teli japán–kínai kapcsolatban, még akkor is, ha Abe előzőleg beszédében figyelmeztett: sose fogják megengedni, hogy a hatalmasabbak – értsd Kína – kihasználják erejüket a gyengébbekkel szemben. A japán kormányfő ezzel nyilván azokra a kínai akciókra utalt, amelyekkel Peking jelezni akarta az elmúlt években, hogy nem mondott le területi követeléseiről (a két ország közti tengereken levő, nagyrészt lakatlan szigetekről van szó).

A mostani találkozó jelentőségét fokozza, hogy Japán nem csatlakozott alapítóként a Kína égisze alatt létre jövő Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankhoz (AIIB), noha a Nikkei Asian Review értesülései szerint Peking az utolsó pillanatig győzködte Tokiót, alelnöki helyet és egy csak japánok által betölthető igazgatói pozíciót ajánlva.

Az AIIB-t az IMF-től és a Világbanktól való függetlenedés jegyében hívták életre, és a házigazda indonéziai elnök, Joko Widodo is a Bretton Woods-i rendszer meghaladására szólított fel. Aki azt gondolja, hogy a globális gazdasági problémákat csak az IMF, a Világbank és az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) segítségével lehet megoldani, az elavult elképzelésekhez ragaszkodik – jelentette ki Widodo, bár az AIIB-ről nem tett említést (Indonézia alapító tag a bankban).

Az 57 alapító taggal felálló AIIB-nek, illetve az azt szervező Kínának számolnia kell azzal, hogy Japán azért még nem adta fel a térségbeli törekvéseit: a Világbankkal szorosan együttműködő ADB-ben az ő befolyása érvényesül a legjobban, idén nyáron pedig a Mekong folyó mentén fekvő országoknak rendez csúcstalálkozót. (Kambodzsa, Laosz, Mianmar, Thaiföld és Vietnam a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének tagja, Brunei, a Fülöp-szigetek, Indonézia, Malajzia és Szingapúr mellett.) Tokió emellett részt vesz a jövő évi afrikai fejlesztési csúcsértekezlet szervezésében is.

Kína viszont az AIIB szervezése mellett nem mondott le arról sem, hogy növelje súlyát az IMF-en belül, ha a szavazati kvóták változását még nem sikerült is elérnie az USA törvényhozásának ellenállása miatt. A jüan konvertibilitásának erősítése jó eszköz lehet arra, hogy a kínai deviza bekerüljön az SDR-be. (Az IMF elszámolási egységének kosarában jelenleg a dollár, az euró, a brit font és a jen van benne.) Ezt a célt is szolgálja az a tegnap bejelentett intézkedés, hogy a külföldi befektetők ezentúl naponta vehetnek ki pénzt a legnagyobb kínai állami fizetési rendszerből (QFII), amelyen keresztül kínai kötvényeket és részvényeket lehet vásárolni. A külföldi vagyonkezelők, illetve bankok eddig hetente mozgathattak pénzt a QFII-n keresztül, ami természetesen behatárolta a piacra kerülő jüan mennyiségét is.

Régi dicsőség

A mostani Ázsia-Afrika csúcs annak az eseménysorozatnak a része, amellyel a 60 évvel ezelőtti első Ázsia–Afrika konferenciáról akarnak megemlékezni az érintett országok (a később bandungi konferenciaként emlegetett találkozón született meg a hidegháborúban „el nem kötelezettek” csoportja). Annak idején mintegy 30 ország vett részt a találkozón és együtt a világ GDP-jének kevesebb mint a negyedét képviselték – most a Reuters szerint több mint a fele jutna rájuk, amiben persze az is szerepet játszik, hogy köztük van Kína és India is. A bandungiból kinőtt ázsiai-afrikai konferencia jelentőségének csökkenését mutatja azonban kommentátorok szerint, hogy Indonézia 109 országot állam-, illetve kormányfőjét hívta meg, de 21-en lemondták a meghívást.