BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Somogy megyei társaságra csapott le a NAV

Fiktív munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül foglalkoztatta alkalmazottait egy Somogy megyei társaság, így próbálta meg a dolgozói után fizetendő adót és járulékot csökkenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Somogy Megyei Adóigazgatósága szerdán az MTI-vel.

Közleményük szerint a jogsértés miatt az adóhatóság több mint 1,4 millió forint bírságot szabott ki a cégre, valamint a korábbi időszakok vizsgálata mellett visszatartott egy hárommillió forintos áfakiutalást.

A NAV azért indított vizsgálatot a társaság ellen, mert feltűnt egy korábbiakhoz képest nagyobb összegű áfa-visszaigénylés. A jelentős járműparkkal és nemzetközi engedélyekkel rendelkező, évek óta közúti áruszállítással foglalkozó vállalkozás ellenőrzése során kiderült, hogy nincsenek alkalmazottai, a munkavégzést két különböző, a társaság székhelyétől jelentős távolságra lévő cégen keresztül, munkaerő-kölcsönzéssel oldották meg, ám semmi nem utal a munkaerő-kölcsönző cégek működésére.

Az egyik cég székhelyén az ellenőrök egy székhelyszolgáltatót találtak - a keresett cég valójában nem működött és iratai sem voltak a székhely-szolgáltatónál -, a másik cég székhelyén pedig sem cégtáblát, sem munkaerő-kölcsönző céget nem találtak.

A tanúmeghallgatások és bizonyítékok alapján egyértelműen kiderült, hogy "a kölcsönzött munkavállalók" korábban évekig a társaság alkalmazásában álltak, azóta is ugyanazt a munkát végezték, és a korábbi munkáltatójuknak tartoztak felelősséggel - áll a közleményben, amely szerint a vizsgálat után a társaság bejelentette alkalmazottait és fizeti a foglalkoztatáshoz kapcsolódó közterheket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.