Migrácó: évtizedes hullám

A megfelelő politikai környezet kialakításának révén a demográfiai változás a gazdasági növekedés szolgálatába állítható. Ha azok az országok, amelyeknek a lakossága elöregszik, megteremtik a bevándorlók és a menekültek befogadásának és foglalkoztatásának az intézményeit, akkor mindenki jól járhat. A tények azt mutatják, hogy ezek az emberek keményen dolgoznak, és több adót fizetnek, mint amennyi társadalmi juttatásban részesülnek. Ez a véleménye Jim Yong Kimnek, a Világbank elnökének a valutaalappal közösen kiadott globális jelentésről, amely a két intézmény limai ülésszaka előtt szerdán jelent meg. A tanulmány tanulságát abban foglalta össze Christine Lagarde, az IMF vezére, hogy a politikai döntéshozók súlyos kihívással néznek szembe, s kezelniük kell az elöregedés és a népvándorlás folyamatát, s választ kell adniuk arra a kérdésre, miként lehet nemzetközi szinten a leghatékonyabban együttműködni a globálissá váló problémák megoldásában.

A Fejlesztési célok a demográfiai változás korában című vaskos jelentés leszögezi: a szegényebb országokból a gazdagabb régiókba még évtizedekig tarthat az elvándorlás. A globális szegénység kilencven százaléka az alacsony jövedelmű országokban összpontosul, ahol viszont még magas a népszaporulat, és egyre nő a munkaképes korú lakosság aránya. A globális növekedés háromnegyedét azonban azok az országok adják, amelyekben alacsony a termékenységi ráta, egyre kevesebb a munkaképes korú, s egyre több az idős ember. Globálisan a munkaképes korú lakosság 66 százalékon tetőzött 2012-ben, s 2050-re ez az arány 62,7 százalékra csökken. A 15 év alattiak aránya 2050-re 21 százalékra apad a hatvanas évek 38 százalékos szintjéről, miközben a 65 év felettiek részaránya az ötven évvel ezelőtti öt százalékról 16-ra emelkedik. A termékenységi ráta az ötvenes évekbeli 5-ről mára a 2-höz közelít, s 2050-ben éppen a népesség megtartásához szükséges 2,1-es szintre eshet vissza.

A népszaporulat drámai ütemben csökken. A világ népessége 174 százalékkal növekedett 1950 óta, 2,5 milliárdról 7,3 milliárdra. Ebben az időszakban különösen az első húsz év hozott nagy változást magával, s a nemzetközi elemzések azt vizsgálták, hogyan lehet kezelni a népesség gyors gyarapodását. Most viszont új megközelítésre lesz szükség, mert a népszaporulat két százalékról egy alá süllyed már 2022-ben, s 2050-re 0,5 százalékra eshet. A Világbank 1994-ben még azt jövendölte, hogy 2050-re a világ népessége 9,758 milliárdra bővül, ám most azt prognosztizálja, hogy csak 9,478 milliárdra, s a különbség majdnem mínusz három százalék.

Az elemzés szerint a vitákat új szempontokkal kell bővíteni, az oktatás fejlesztésétől a nyugdíjrendszerek és a szociális támogatások átalakításán át egészen a nemzetközi kereskedelmi szabályok átgondolásáig. Ha még szabadabban járhatnak át a határokon az áruk és a szolgáltatások, a beruházások és az emberek, az segíthet abban, hogy az országok között helyreálljon a demográfiai egyensúly.

A Világbank is azt sürgeti, hogy a még magas népszaporulatú, főként afrikai országokat jobban integrálni kellene a világgazdaságba, és helyben több munkaalkalmat teremteni, ám e térségben számos államot fegyveres konfliktusok, súlyos feszültségek tartanak csapdában, amelyből az emberek értelemszerűen menekülni próbálnak.

A jelentés ugyanakkor elégedetten állapítja meg, hogy a millenniumi fejlesztési célok már 2010-ben, öt évvel a kitűzött határidő előtt teljesültek, vagyis sikerült a súlyos szegénységben élők számát a felére csökkenteni, nagyjából egymilliárd ember került ki a kilátástalannak tekintett állapotból. Ám még 2012-ben is 900 millió embernek kellett legfeljebb napi 1,9 dollárból megélnie. Ez a szám idén 700 millióra csökkenhet, de még mindig túlságosan magas a Világbank és az IMF szerint. A szegénység a Szaharától délre eső területeken a legmélyebb, ez a tény részben magyarázatot ad az elvándorlás okaira és forrásaira is.