Leáldozott a rutinmunkáknak

Mélyreható és hosszú távú változások bontakoznak ki az amerikai munkaerőpiacon, részben az auto­matizáció, részben a gyártási folyamat külföldre költöztetése miatt. Az elemzés, amely Maximiliano Dvorkin közgazdász révén a minap jelent meg a St. Louis-i szövetségi tartalékbank honlapján, nagy feltűnést keltett a pénteken közzétett munkapiaci adatok közlését követően, mert választ keres arra a kérdésre, miért nem emelkednek a bérek, miközben a munkanélküliségi ráta öt százalékra esett, ami lényegében a teljes foglalkoztatás szintjét jelenti.

A jegybanki tanulmány a nyolcvanas évekig visszamenően veszi górcső alá a folyamatokat, s azt találja, hogy mindinkább csökken a közepes képzettséget igénylő munkahelyek aránya, elsősorban a feldolgozóiparban, míg egyre nagyobb kereslet mutatkozik a magasan képzett munkaerő és például az idős- vagy beteggondozásban alkalmazható képzetlenek iránt. A jelenség nem új, munkaerő-piaci polarizáció néven már bevonult a szakirodalomba, ám a folyamat mostanra trenddé szilárdult. A rutinszerűen végezhető fizikai és szellemi munka nagy része auto­matizálható, míg a termékek és szolgáltatások előállításának egy-egy szakasza vagy teljes egésze külföldön alacsonyabb költségekkel megoldható. A St. Louis-i elemzés megerősíti a washingtoni Pew Research Centre néhány hete nagy figyelmet keltő tanulmányát is, amely szerint a középosztály zsugorodik az Egyesült Államokban, az alacsony és a magas jövedelműek tábora immár nagyobb, mint a középen lévőké.

A nem rutinszerű, tehát nagy szaktudást igénylő fizikai és szellemi munka terén fokozatosan bővül a foglalkoztatás, az ismétlődő mozdulatokat, feladatokat tartalmazó állások száma viszont egyáltalán nem emelkedik, sőt a válságban nagymértékben csökkent, s azóta stagnál. Utóbbi munka a ciklusok hatását is sokkal jobban megérzi. A pénzügyi krízis csúcspontján, 2009-ben, a rutin fizikai munkát végzők körében a munkanélküliségi ráta 16 százalékra ugrott fel, míg a nem rutin szellemi dolgozók esetében a ráta alig haladta meg a négy százalékot. S minthogy az automatizációnak és a munkahelyek áthelyezésének az irama nem lankad, a polarizáció jelensége még nagyobb tudományos figyelmet érdemel – érvel Dvorkin.

Ugyancsak a St. Louis-i tartalékbank szakértői – William Emmons és Lowell Ricketts – publikálták a múlt év végén azt a munkát, amelyben megvizsgálták, vajon mennyiben igaz az Egyesült Államokra nézve mindaz, amit Thomas Piketty a vagyon koncentrációjáról kifejt A tőke a 21. században című könyvében. Azt találták, hogy teljes mértékben, sőt a gazdagok gazdagodása 2010 után még gyorsult is. A felső tíz százalék a teljes vagyon nyolcvan, a felső egy negyvenöt, a felső egytized pedig huszonöt százalékát birtokolta 1910-ben, ám a hetvenes évekre kimutatható erőteljes csökkenés után az arányok csaknem visszaálltak a száz évvel ezelőtti szintre. Legalábbis ami a felső tíz százalékot illeti. A felső egy harmincöt, az egytized pedig tizenöt százaléknál tart. Ám míg 1970 és 2010 között az éves vagyongyarapodás üteme e három csoportban 0,18, 0,14 és 0,08 százalék volt, addig azóta a gazdagodás üteme 0,20, 0,48 és 0,31 százalékra emelkedett.