BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg a Brexit miatt

Heteken belül elkezdődhet a bankok elvándorlása a londoni City pénzügyi központjából a brit EU-tagság megszűnéséből eredő üzleti bizonytalanságok miatt – mondta a Brit Bankszövetség vezérigazgatója. Anthony Browne a The Observerben megjelent cikkében hangsúlyozza: a pénzügyi szolgáltatási szektor messze a brit gazdaság legnagyobb exportágazata, az EU-társállamokkal folytatott külkereskedelmének éves értéke meghaladja a 20 milliárd fontot (7 ezer milliárd forintot).

Browne szerint azonban a bankszektorra valószínűleg nagyobb hatást gyakorol a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból, mint a brit gazdaság bármely más ágazatára, mivel szabályozása és törvényi jogosultságai EU-jogszabályokra épülnek, így a Brexit után kérdésessé válhat a City bankjainak külföldi szolgáltatásnyújtási jogosultsága. Browne kifejtette, ha a kérdés rendezését a szakmai szabályozási szervezetekre bíznák, akkor gyors és racionális megoldás születhetne, ám a döntést politikusok hozzák majd meg, és úgy tűnik, ők kereskedelemellenes irányú tárgyalásokra készülnek.

Theresa May brit miniszterelnök pénteken, az uniós tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóját követően közölte: a lehető legjobb kereskedelmi megállapodást szeretné kötni az áruk és a szolgáltatások terén az EU-val a kilépési tárgyalások során. Browne azonban hangsúlyozta, normális esetben a kereskedelmi tárgyalások a meglévő akadályok lebontását célozzák, ám ezúttal a tárgyalások arról folynak majd, hogy a mostani akadálytalan kereskedelem elé milyen korlátokat kell állítani.
Úgy vélekedett, az üzleti vállalkozások nem várhatnak az utolsó pillanatig. A londoni Cityben honos nemzetközi bankok számára valós az a kockázat, hogy a kontinentális EU-gazdaságokra szóló szolgáltatásnyújtási engedélyeik hirtelen megszűnnek, és pénzügyi szolgáltatási tevékenységük egyszerűen illegálissá válik. A Londonban működő nemzetközi bankok zöme ezért máris külön tervezőcsoportokat hozott létre kifejezetten annak kimunkálására, hogy mely tevékenységüket kell áthelyezniük a Cityből máshová. Sok kisebb bank azt tervezi, hogy ezt az áttelepülési folyamatot még karácsony előtt elkezdi, a nagyobbak várhatóan a jövő év első negyedében látnak hozzá ugyanehhez.

Nemcsak a bankszövetség, hanem az elemzők is komoly figyelmeztetéseket fogalmaztak meg a napokban. A legrosszabb Brexit-forgatókönyvek megvalósulása esetén az EU-piachoz kötődő citybeli üzleti aktivitás 40-50 százalékkal zuhanna, ami 18-20 milliárd font bevételkiesést és 31-35 ezer munkahely megszűnését okozná a Cityben az Oliver Wyman tanácsadó cég elemzése szerint. Ez azonban csak a közvetlen hatás lenne, a tovagyűrűző másodlagos hatások miatt még további 14-18 milliárd font bevétel és 34-40 ezer munkahely kerülhet veszélybe. A legrosszabb forgatókönyv megvalósulása 38 milliárd font bevételkieséssel és 75 ezer munkahely megszűnésével is járhat a Cityben.

Kisebb a recesszió esélye

A Brexit-népszavazás után még 30, ma már csak 20 százalékos esélyt ad a brit recessziónak az Oxford Economics. Az Oxfordi Egyetem londoni gazdaságelemző műhelye szerint a kiskereskedelmi értékesítésben és a legutóbbi inflációs adatokban már látszik az inflációs nyomás megjelenése, és a cég mostantól meredeken gyorsuló inflációt vár és azzal számol, miután a font 18 százalékkal zuhant a népszavazás óta. Mindez komoly nyomást gyakorol jövőre a háztartások vásárlóerejére, és emiatt meredeken lassulni fog a fogyasztási kiadások növekedési üteme.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.