BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több pénzt kap, aki több terhet vállal

Megosztott az Európai Unió azt illetően, hogyan töltsék be a Nagy-Britannia kilépésével keletkező űrt a következő hétéves költségvetésben.

A korábbiaknál gyorsabban kell egyezségre jutni az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről, és a támogatások elosztásában tükröződnie kell a szolidaritási és jogállamisági elvek betartásának – ebben egyetértettek az uniós állam- és kormányfők pénteki brüsszeli csúcstalálkozójukon.

Idén azonban aligha születik meg a megállapodás a 2021–2027-es büdzséről,

amelyben be kell tömni a Nagy-Britannia kilépésével keletkező évi mintegy 12 milliárd eurós lyukat – számolt be az ülés után Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Az Egyesült Királyság az EU második legnagyobb nettó befizetője.

Macron, Merkel és Gentiloni a brüsszeli EU-csúcson
Fotó: AFP / Dursun Aydemir / Anadolu Agency

Németország és Olaszország, az első és negyedik számú nettó befizető már tucatnyi tagállamhoz hasonlóan jelezte, hogy kész az eddiginél nagyobb összeggel hozzájárulni az új költségvetéshez, Svédország, Hollandia és Ausztria azonban erre nem hajlandó. „Heves vitára számítok – mondta a Bloombergnek Guntram Wolff, a Bruegel kutatóintézet igazgatója. – Számottevő az EU költségvetésében keletkező lyuk. Brüsszel kettős kihívással kénytelen szembenézni: csökkentenie kell bizonyos kiadásokat, és több pénzt kell fordítania az újonnan kialakuló prioritásokra” – tette hozzá.

Egyre erősödik a nyomás Brüsszelen, hogy csökkentse például az agrártámogatásokat és a regionális fejlesztést célzó kohéziós alapokat, amelyek a költségvetés kiadásainak mintegy 70 százalékát teszik ki, és fordítson több pénzt a biztonságra.

Az valószínűnek tűnik, hogy a strukturális alapok elosztásakor figyelembe fogják venni a szolidaritási és a jogállamisági elvek betartását, elsősorban azt, hogy egyes tagországok mennyire veszik ki a részüket a menekültválság közös kezeléséből. A különbségeknek azonban nem feltétlenül negatívaknak kellene lenniük, lehetnek pozitív előjelűek is a migrációs nyomás miatt többletkiadással küzdő országok szempontjából – mondta a csúcstalálkozó után Angela Merkel. A német kancellár sajtóértesülések szerint kénytelen volt engedni az álláspontjából, mert nem talált széles körű támogatásra az a javaslata, hogy kössék a menekültek befogadásához a regionális fejlesztési támogatásokat. A csúcstalálkozón szóba került a szíriai helyzet is, és a résztvevők azonnali tűzszünetet sürgettek. Emellett támogatásukról biztosították azt a tervezetet, amely szerint a Brexit után 751-ről 705-re csökkentenék az európai parlamenti képviselők számát. Elvetették viszont azt a javaslatot, hogy a képviselők egy részét páneurópai listákról válasszák meg 2019-ben, valamint az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöki tisztségének összevonásáról és az uniós biztosok számának esetleges jövőbeli csökkentéséről szóló felvetéseket is.

Tusk: a britek illúziókban ringatják magukat

Pusztán illúziókon alapul Nagy-Britannia álláspontja a jövőbeni EU–brit viszonyról – jelentette ki Donald Tusk a csúcs után. „Örülök, hogy a jelek szerint a brit kormány kezd részletesebb álláspontot kialakítani… Úgy tűnik azonban, hogy a tortafilozófia megmaradt” – mondta Boris Johnson külügyminiszter korábbi kijelentésére célozva, amely szerint a britek meg akarják enni a tortát, de úgy, hogy az meg is maradjon. Theresa May és kulcsminiszterei csütörtökön állapodtak meg arról, milyen főbb elvek alapján képzelik el az Európai Unióból való kilépést. Azt szeretnék elérni, hogy maguk dönthessék el, mely területeken alkalmazzák továbbra is a brüsszeli szabályozásokat, és melyeken térjenek el tőlük. „Már kezdettől az a 27-ek alapelve, hogy nincs á la carte menü, nem lehet kimazsolázni az egységes piac London számára előnyös részeit” – utasította el az elképzelést Tusk, és reményét fejezte ki, hogy a brit kormányfővel tartandó csütörtöki találkozóján részletesebben is tájékozódhat a szigetország szempontjairól. May másnap ismerteti nyilvánosan a kormányzat Brexittel kapcsolatos álláspontját. | VG

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.