BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem kizárt az 5 százalékos GDP-növekedés

Portugáliát 4-5 év alatt behozzuk, Olaszországot pedig 10 év alatt érhetjük utol az egy főre jutó GDP alapján – mondja Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.

Idén 4,5 százalék lehet a gazdasági növekedés üteme, azonban erősen felfelé mutató kockázatokkal. Az sem kizárt, hogy 5 százalékkal emelkedik a magyar gazdaság teljesítménye 2018-ban. Suppan Gergely szerint a bővülés csúcsa az idei második-harmadik negyedévre esik, utána lassú dinamikavesztés jöhet, azonban még így is jók a kilátások.

Az építőipar gyakorlatilag kilőtt, különösen a szerződésállományoknál láthatunk kiugró teljesítményt. A kivitelezések is megindultak, így az sem lenne meglepő, ha duplázódna a szektor kibocsátása. Ezt ugyan a munkaerőhiány negatívan befolyásolhatja, azonban könnyen lehet, hogy megjelenik a robotizáció – az elemző példaként a falazó gépet hozta fel, amely napi háromezer téglát tud lerakni, az emberi teljesítőképesség többszörösét.

Mi a helyzet az inflációval?

A Takarékbank prognózisa 2,5 százalékos inflációt jósol, amit elsősorban a külső hatások befolyásolhatnak. Az erősödő euró miatt azonban később jöhetnek az Európai Központi Bank szigorítási lépései. Az év közepén a tavaly beszakadt üzemanyagárak bázishatása miatt emelkedhet meg a fogyasztói árindex, ami egy átmeneti hatásként jelentkezik.

Egyelőre nem kell aggódni az infláció hirtelen elszállásától, ilyen kockázat legfeljebb a következő években jelentkezhet.

A 3 százalékos célt várhatóan 2019 közepén érheti el a mutató, azonban a toleranciasávon belül maradhat, így szigorítás csak később várható.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.