BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiskereskedelmi és ipari adatok érkeznek a héten

Kevés adat jelenik meg április első hetében, a húsvéti ünnepet követő rövidített kereskedési héten csaknem üres a makronaptár, előzetes statisztikákat közölnek a februári kiskereskedelmi forgalomról és ipari termelésről.

Kedden közli a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) a beszerzésimenedzser-index (BMI) márciusi értékét. A BMI szezonálisan kiigazított februári értéke 57,4, az index kisebb a januári (61,1) értéknél. A korábbi februárokkal összevetve azonban az idei volt a második legmagasabb februári érték, holtversenyben 1999 második hónapjával, meghaladta a hosszú távú februári átlagot (52,6), és az elmúlt három év átlagát (56,0) is.

Szerdán közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kormányzati szektor egyenlegének 2017 negyedik negyedévére vonatkozó adatait. A kormányzati szektor a GDP arányában 0,5 százalékos hiánnyal zárta 2017 első három negyedévét. Előzetes adatok szerint a deficit 139,6 milliárd forint volt; 301,0 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,1 százalékponttal romlott az előző év azonos időszakához mérve. Egyedül a harmadik negyedévben 367,6 milliárd forint, a GDP arányában 3,9 százalékos volt a deficit, az egyenleg 442,4 milliárddal, GDP-arányosan 4,7 százalékponttal romlott az előző év azonos időszakához képest

Csütörtökön jelenik meg a kiskereskedelmi forgalom februári előzetes adata. Januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 7,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami 0,3 százalékponttal magasabb az első becslésnél. Az erősebb növekedést a tartós fogyasztási cikkeket is tartalmazó nem élelmiszerjellegű iparcikkek eladásának 12,5 százalékos növekedése okozta a korábban jelzett 11,6 százalék helyett. Árnyalatnyival, 0,1 százalékponttal magasabb, 4,5 százalékos volt az élelmiszer forgalom növekedése is. Az üzemanyag-fogyasztás az előzetesen jelzett 8,1 százalékkal nőtt.

Fotó: MTI/AP/Charlie Riedel

Pénteken teszi közzé a KSH az ipari termelés februári előzetes adatát. Januárban az ipari termelés 6,9 százalékkal nőtt tavaly januárral összevetve, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 6,7 százalékkal emelkedett. Az iparon belül a döntő – 95 százalékos – súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 8,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A feldolgozóipari termelés 10 százalékát adó élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 9,8 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbi alacsony bázisnál. A vegyipar kibocsátása 11,8, a gyógyszeriparé 29,0, a gumiiparé 24,5 százalékkal nőtt. A járműipar termelése 5,2, a számítástechnikai eszközök gyártása 6,7 százalékkal emelkedett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.