BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A közlekedés területén is elengedhetetlen az innováció

Új ötletek, innovatív megközelítés és célzott nemzetközi együttműködés kell ahhoz, hogy a közlekedés a jövőben is támogatni tudja a gazdasági növekedést – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten, az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) közlekedésügyi szakértői ülését megnyitó beszédében.

Az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) csütörtöki, közlekedésügyi szakértői ülésé Palkovics László az innováció és a nemzetközi együttműködést fontosságát hangsúlyozta. A politikus rámutatott: magas szintű digitalizáció nélkül a közlekedési hálózatok a földi, a vízi, vagy a légi közlekedésben sem lesznek globálisak.

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése nélkül pedig nem lehet megvalósítani a fenntarthatóságot a közlekedésben.

A közös irányelveknek megfelelően ezért a digitalizáció, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, és a közlekedési infrastruktúra fejlesztése kiemelt feladat a szektorban. Ezekről a témákról tárgyalnak az ASEM szakértői ülésének résztvevői – ismertette.

Fotó: VG

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) feladata, hogy a következő nemzedéknek fenntartható jövőt biztosítson, modern eszközökkel és innovatív megoldásokkal – mondta a tárcavezető. Kiemelte: a magyar GDP több mint 20 százaléka származik közvetve a digitális gazdaságból, ez a 3. legmagasabb arány az EU-ban.

Magyarország ezért az összekapcsolt közlekedés élvonalában szeretne lenni az automatizált közúti, vasúti és légi közlekedésben.

Ki akarjuk használni az ország a földrajzi elhelyezkedéséből adódó előnyöket, és áthidaló felületet-megoldást szeretnénk biztosítani a nyugati és a keleti országok között

- fogalmazott a miniszter.

Példaként említette, hogy a közelmúltban átadott zalaegerszegi járműipari tesztpályával Magyarország jelentős eredményeket ért el a közlekedés innovációjában. Egy másik

jelentős eredménynek nevezte a szektor digitalizációjában az elektronikus útdíjfizetési rendszer hat évvel korábbi bevezetését, ami a magyar úthálózat 6500 kilométerét lefedi.

A közeljövő feladatának nevezte egy integrált közösségi közlekedési információs rendszer felállítását. A tervek szerint 2020-tól vezetnék be az utasok kényelmét szolgáló komplex rendszert, valós idejű menetrenddel, ami nemzetközileg is egyedülálló.

Palkovics László szerint a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és alacsony szinten tartása érdekében a környezetbarát vasúti és vízi közlekedés arányát emelni kell a kontinensek közötti közlekedésben. A magyar kormány ennek érdekében modernizálja a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszát, Kínával együttműködésben.

Fotó: AFP

A miniszter az ASEM közlekedésügyi szakértőknek azt javasolta, hogy dolgozzanak ki közös megoldásokat a fenntartható, digitalizált közlekedés érdekében.

Az Ázsia-Európa találkozó (ASEM) az Európa és Ázsia közötti párbeszéd és együttműködés fórumaként jött létre 1996-ban. Célja a két kontinens közötti kapcsolatok erősítése. Az ASEM 53 partnere között van az Európai Unió, az EU 28 tagállama mellett Norvégia és Svájc, 21 ázsiai ország és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) Titkársága.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.