BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarország élen jár a nemzetközi mezőgazdaság környezetvédelmében

Nemzetközi összefogásra van szükség a fenntartható fejlődési célok eléréséhez – hangsúlyozta Szinay Attila közigazgatásért felelős államtitkár a Zöldgazdasági Világszervezet (WGEO) által szervezett magas szintű konferencián az Egyesült Arab Emírségekben.

Szinay Attila hozzászólásában elmondta, hogy az Agrárminisztérium a fenntarthatóság jegyében számos programot működtet sikeresen. A rövid ellátási láncok és termelői piacok fejlesztése, az élelmiszerpazarlás elleni, „Maradék nélkül” elnevezésű kezdeményezés, vagy a klímaváltozás elleni küzdelemben hatékony erdőtelepítési támogatási program mind ezt cél szolgálja. Hozzátette:

a magyarországi erdőtelepítési program kiváló példa arra, hogyan lehet hatékonyan fellépni az éghajlati változások ellen.

Az államtitkár aláhúzta a biomassza alapú gazdaságfejlesztés fontosságát, valamint az erre vonatkozó stratégiai megközelítés szükségességét. Kiemelte továbbá, hogy Magyarország tudásátadással, az élelmiszer-előállítás és feldolgozás során kialakított jó gyakorlatainak megosztásával hozzá tud járulni az élelmezésbiztonság eléréséhez azokban az országokban, ahol szükség van rá.

Fotó: AFP/Genya Savilov

Ennek jegyében

Magyarország együttműködik az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetével, a FAO-val, ösztöndíjakat biztosít az agrárium területén a fejlődő országok hallgatói részére, valamint Afrikában helyi képzéseket szervez agrár-szaktanácsadók oktatására.

A zöldgazdasági konferenciára 2019. október 20-21-én került sor Dubajban. A két napos globális eseményen magas rangú állami vezetők, nemzetközi szervezetek, vállalatok képviselői vettek részt. A rendezvény célul tűzte ki, hogy segítséget nyújtson a világ országainak, gazdaságfejlesztési stratégiáik kialakításához, és hozzájáruljon a szegénység csökkentéséért, a nők és a fiatalok gazdasági helyzetének javításáért folytatott erőfeszítésekhez.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.