BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbérekről

Megkezdődnek az egyeztetések a következő napokban a jövő évi kötelező legkisebb keresetekről, az állami cégek bérhelyzetéről, a járulékcsökkentésről és a kiskereskedelemben tervezett, rövidített vasárnapi nyitvatartásról – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

 

A lap emlékeztet , hogy a minimálbér és a garantált bérminimum – az idei évhez hasonlóan – nyolc-nyolc százalékkal emelkedik jövőre a tavaly év végén kötött, 2019-re és 2020-ra szóló megállapodás szerint. Ennél nagyobb mérték meghatározott gazdasági mutatókhoz kötött, amelyek azonban csak jövőre ismerhetők meg.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség már jelezte, hogy újratárgyalná az egyezséget, ám mivel a szövetség azt nem írta alá, kérdéseket vet fel a kezdeményezése – írta a lap. A munkaadói képviseletek ugyanakkor elegendőnek tartják a minimálbérek tervezett emelésének mértékét, érvelésük szerint a munkaerőpiac keresletvezérelt, így egyébként is magasabb béren foglalkoztatnak ma már a munkaadók.

Fotó: Shutterstock

Az állami vállalatoknál lejárt a korábbi, három évre szóló bérmegállapodás, ezért újabb, akár többéves rendezésről állapodhatnak meg a szociális partnerek. Az állami cégek dolgozói 2017 és 2019 között átlagosan harmincszázalékos bérfejlesztésben részesültek.

A munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó jövő júliustól a tervek szerint további két százalékponttal csökken, amennyiben a reálkereset-emelkedés meghaladja a hat százalékot. A Magyar Nemzet szerint a járulékcsökkentést új képlettel számolhatják, ami lehetővé tenné, hogy a mérséklést előrébb lehessen hozni az év elejére.

A kiskereskedelemben a vasárnapi nyitvatartás önkéntes rövidítése ismét napirendre kerülhet a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán – olvasható a Magyar Nemzetben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.