BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Legalább tízszázalékos lesz a visszaesés

A karanténok miatt visszaeshet a félkész járműipari termékek importja, ami a magyar gyárak termelésén is érződhet.

A Magyarországra importált olasz termékek 40 száza­léka származik Észak-Olasz­országból, a koronavírus következ­tében 10-15 százalékos csökkenésre lehet számítani március végéig – mondta a Világgazdaságnak Frencesco Mari, a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara (CCIU) elnöke.

A kereskedelem szempontjából a fő problémát nem a termékek jelentik – ezekre nincs megkötés, nem járnak egészségügyi kockázattal –, hanem jellemzően a közúton történő áruszállítás.

Számos olasz és magyar logisztikai vállalat korlátozza a szállítást, attól tartanak ugyanis, hogy a sofőröket karanténba helyezik.

A legnagyobb gazdasági kárt az elővigyázatosság és a félelem okozza, pedig az ágazatban regisztrált megbetegedések száma minimális. Francesco Mari arra hívta fel a figyelmet, hogy a következmények súlyosak lehetnek Olaszország számára, az ipari termelés csökkent, és 2020-at

2 milliárd eurós kereskedelmi deficittel zárhatja az ország.

OXON HILL, MD – DECEMBER 2:
Making pizzas at Zizi's Pizza in the new MGM National Harbor Casino, preparing to open next week, on December, 02, 2016 in Oxon Hill, MD.
(Photo by Bill O'Leary/The Washington Post via Getty Images)
Fotó: Getty Images

Magyarországnak az ötödik, kivitel szempontjából a második legjelentősebb kereskedelmi partnere Olaszország, míg a behozatal terén a nyolcadik helyet foglalja el – magyarázta a CCIU elnöke. A Magyarországra érkező olasz export 30 százalékát gépek és alkatrészek, 13 százalékát gépjárművek, 10 százalékát kémiai anyagok, 6 százalékát pedig élelmiszerek teszik ki.

Az Olaszországba szállított magyar áru 14 százaléka mezőgazdasági termék, 12 százaléka elektronikai áru, és 8 százalék a gépjárművek aránya. Francesco Mari leszögezte:

jelenleg nem érezhető változás a magyar termelésben, ha leáll a külkereskedelem, az elsősorban a magyar elektronikai és gépipari vállalatokat érintené, de kihatással lenne az autógyártásra is.

A Magyarországra érkező import nagyjából harmadát gépek és berendezések teszik ki, elsősorban motoralkatrészekről, sebváltókról, pumpákról, szelepekről van szó, amelyek az autógyártás számára fontosak – hangsúlyozta a Világgazdaságnak Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.

A teljes cikket elolvashatják a Világgazdaság csütörtöki számában

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.