BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödő bizonytalanságra számíthatnak a munkavállalók az álláspiacon

Az álláspiac tartósan is kínálat-orientálttá válhat. Ennek hátterében a saját állás stabilitásába vetett bizalom erőteljes meggyengülése áll.

Bár a koronavírus-járvány miatti drasztikus intézkedések már tavasz végén – nyár elején éreztették a hatásukat a már hosszabb ideje stabil magyar munkaerőpiacon, a járvány második hulláma miatt úgy tűnik, hogy az álláspiac akár tartósan is kínálatorientálttá válhat.

Ennek hátterében egyrészt a munkahely megtartása iránti motiváció ugrásszerű növekedése, másrészt pedig a saját állásba-, illetve annak stabilitásába vetett bizalom erőteljes meggyengülése áll, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.

A hónapok óta tartó negatív munkaerő-piaci tendenciák ellenére a megelőző év hasonló időszakához és a korábbi negyedévekhez képest októberben is változatlanul magas volt a munkavállalói bizalmi index, így a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe alapján

a jelenlegi 69 pontos érték továbbra is egy alapvetően optimista hozzáállást mutat a hazai munkavállalók körében.

A negyedéves jelentésből kiderül, hogy a járvány hatásai ellenére a megkérdezettek körében kifejezetten magas értéket, 59 pontot mértek azzal kapcsolatban, hogy a dolgozók mennyire könnyen találnának maguknak új állást: az előző év azonos időszakában ez az érték 54, 2018-ban pedig 56 pontot vett fel.

Az előző negyedévben tapasztalt drámai visszaesés ugyanakkor tartósnak bizonyulhat azzal kapcsolatban, hogy az adott munkavállaló mennyire érzi biztosnak a jelenlegi pozícióját: az ezt mérő részmutató az előző negyedévhez képest még egy pontot, az előző év hasonló időszakához képest pedig közel 20 pontot esett, így a jelenlegi 73 pont a négy-öt évvel ezelőtti értékeket idézi.

Illusztráció. Fotó: The Yomiuri Shimbun/AFP

A munkahely fennmaradásának megítélésével kapcsolatban – hasonlóan a 2015-2016-os évekhez – 85 pontot vett fel az index. Összehasonlításképpen: 2017-ben még 93, egy évvel később 92, míg tavaly 94 pontot mértek az év hasonló időszakában a kutatás elemzői.

Ugyancsak árulkodó adat az is, hogy

a tavaly őszi 81 százalékról, valamint az idei júniusi 72 százalékról mostanra 71 százalékra esett vissza

azok aránya,

akik szerint több mint öt évig biztosan fenn fog maradni a munkahelyük.

Ez az érték 2018, illetve 2017 harmadik negyedévében 77, illetve 73 pontot vett fel. Szintén radikális csökkenés volt tapasztalható annak megítélése kapcsán is, hogy az adott válaszadó mennyi ideig látja biztosnak a pozícióját a jelenlegi munkahelyén: az egy évvel ezelőtti 79 százalékkal szemben jelenleg már csak minden második válaszadó (52 százalék) optimista annyira, hogy több mint öt évre biztosnak lássa a munkahelyét, ami még a nyári 55 százalékhoz képest is enyhe esésnek számít.

Folytatódni látszik ugyanakkor az előző negyedévben elindult és a fenti folyamatokkal ellentétes irányú tendencia,

ami a jelenlegi munkahely megtartása iránt érzett motiváció drasztikus emelkedéséhez kapcsolódik:

az ezt mérő mutatószám ugyanis 2019 őszéhez képest 22 ponttal ugrott meg, így a mostani 58 pontos érték éppen hogy csak elmarad a nyári rekordmagasnak számító 60 ponttól.

A munkavállalók motivációjára részletesebben is kitérő részeredményekből az derül ki, hogy az előző év azonos időszakához képest közel két és félszer annyian lennének hajlandóak a saját költségükön továbbképezni magukat: a tavaly őszi 30-ról 72 százalékra ugrott ezen dolgozók aránya.

Továbbá a válaszadók jelenleg 68 százaléka lenne hajlandó a mostaninál messzebbre,

akár fél órával is többet utazni a munkahelyére,

ami 21 százalékpontos emelkedés az előző év hasonló időszakához képest. Emellett további 14 százalékpontot emelkedett egy év alatt azon válaszadók köre, akik ugyanannyi pénzért akár nehezebb munkát is hajlandók lennének bevállalni (46 százalék), illetve 38 százalékról 48 százalékra ugrott azok aránya, akik ugyanannyi pénzért többet is dolgoznának.

A munkavállalói bizalmi index stabilitása az előző negyedévhez hasonlóan most is a fenti motivációs elemnek és az újbóli elhelyezkedés esélyének továbbra is némileg kedvezőbb megítélésének köszönhető.

„A jelenlegi adatok alapján úgy tűnik, hogy a magyar munkavállalók általánosságban egy elhúzódó válságra számítanak, ezzel pedig a tavasszal hirtelen megforduló munkaerő-piaci trend akár tartósan is egy kínálatorientált irányt vehet” – mondta el Kiss Márk István.

A BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója hozzátette: a novemberben bevezetett járványügyi intézkedések munkaerőpiacra gyakorolt hatásai csak hónapok múlva lesznek realizálhatóak, azonban az már most látható, hogy a munkavállalók egy egyre élesedő versenyhelyzettel számolnak.

A különböző demográfiai jellemzőket is figyelembe véve érdemi eltérések nem tapasztalhatóak sem a járvány előtti időszakhoz, sem pedig az előző év hasonló időszakához képest, így továbbra is az átlagnál hagyományosan jobban bíznak a munkahelyükben az érettségivel és diplomával rendelkezők (73, illetve 71 pont), valamint a Nyugat – és Közép-Magyarországon élők (70-70 pont).

Az előző negyedévhez hasonlóan a férfiak és nők között csak minimális eltérés tapasztalható a bizalmi index kapcsán: a nők körében 69, a férfiaknál 70 pontot mértek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.