BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ürömmé vált az öröm az eurózónában

A vártnál sokkal erőteljesebb volt a harmadik negyedévben az eurózóna gazdasági teljesítménye, a pezsgők azonban a hűtőben maradtak, mivel szinte borítékolható az újabb visszaesés a járvány és a szigorodó kormányzati ellenintézkedések nyomán.

Egy éve még elképzelhetetlen volt, hogy egyik negyedévről a másikra 12,7 százalékkal is növekedhet az euróövezet gazdasága, pedig a friss számok szerint a július–szeptemberi időszakban ez történt.

Ekkora ugrásra az összevethető mérések 1995-ös indulása óta nem volt példa, még az elemzők is mindössze 9,4 százalékos bővülésre számítottak.

Az elképesztő tempó ellenére aligha bontanak pezsgőt, hiszen a második negyedévben példátlan recessziót okozó járvány felerősödve tért vissza, és egyre szigorúbb korlátozásokat hirdetnek a kormányok, hogy a termelés folytatódhasson. Az európai gazdaságok megint ott vannak, ahol a part szakad. Eldőlni látszik, hogy a kilábalás nem V, hanem W alakot vesz fel, azaz egy második visszaesésre kell számítani, amely már el is kezdődhetett.

Az adatok édes-keserűek, hisz épp most jelentettek be újabb zárlatokat, ami elkerülhetetlenné teszi a dupla visszaesést

– kommentálta az adatokat Bert Colijn, az ING eurózónáért felelős főközgazdásza.

A 12,7 százalékos visszapattanás sokkal erőteljesebb, mint az Egyesült Államokban mért 7,4 százalék, de a tengerentúlon a recesszió is kevésbé volt mély. Az eurózóna GDP-je 11,8 százalékkal esett vissza a második negyedévben. Ez olyan alacsonyra lökte a GDP szintjét, hogy százalékosan hiába volt nagyobb a harmadik negyedévi növekedés: az övezet GDP-je 4,3 százalékkal még mindig elmarad az egy évvel ezelőtti szinttől, ahogy a két legnagyobb gazdaságáé – a németé és a franciáé – is. A rés óriási, és nehéz lesz betömni, különösen, ha a járványzárlatok által az európai szolgáltatóiparra mért csapás újabb recessziót okoz a negyedik negyedévben.

Fotó: JEAN-CHRISTOPHE VERHAEGEN / AFP

Az Egyesült Államokban eközben már csak 2,9 százalékkal alacsonyabb a bruttó hazai termék, mint egy éve – igaz, ezzel se lesz könnyű valamit kezdenie a keddi elnökválasztás győztesének. Kína pedig már a második negyedévben növekedni tudott, és már 4,9 százalékkal magasabb a GDP-je, mint 2019 harmadik negyedévében.

A világ gazdasági centrumainak kilábalási versenyében Európa rendkívül rosszul áll, ezt tudatosították a friss adatok.

Hiába volt a vártnál is sokkal gyorsabb a visszakapaszkodás, ha egyszer felidézte az újabb gödör rémképét. Nem véletlen, hogy az euró tovább gyengült a dollár ellenében a hét végén, és az 1,165-es szint alá bukva megközelítette a három hónapos mélypontot. Ez aligha szomorítja el az Európai Központi Bankot (EKB), hisz az euró korábbi erősödése hozzájárult ahhoz, hogy az euróövezet inflációja mínuszba csússzon, tovább távolodva a bank 2 százalékos céljától. Az eurózóna inflációs kilátásai a szintén friss októberi adatok tükrében sem biztatók. Az átlagos éves fogyasztói árindex a várakozásoknak megfelelően ugyanúgy 0,3 százalékot esett, mint szeptemberben, ami megerősíti, hogy az EKB decemberben a kilábalás felgyorsítására és az árak feljebb tornászására tovább lazítja a monetáris kondíciókat. A spanyol árszínvonal visszaesése különösen meghökkentő volt: 0,9 százalék a szeptemberi 0,4 százalék után. GDP-fronton is a spanyol helyzet a legelkeserítőbb. Bár a gazdaság visszapattanása a vártnál sokkal nagyobb volt, a borzasztó második negyedéves visszaesés miatt éves szinten 8,7 százalékkal állnak rosszabbul, mint egy éve.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.