BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A mesterséges intelligencia az oktatásban is megkerülhetetlen lett

Napjainkban a felsőoktatásban is egyre nagyobb teret nyer a mesterséges intelligencia, a tárgyi ismeretek minden vonatkozásban elérhetők a világhálón, így a felsőoktatási intézmények, egyetemek inkább oktatási, illetve tudományos műhelyekként működnek a jövőben – mondta Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) elnök-vezérigazgatója pénteken egy háttérbeszélgetésen.

A Budapesti Metropolitan Egyetemnek mint Magyarország legnagyobb magánegyetemének az a célja, hogy a munkaerőpiacon is versenyképes tudást adjon a hallgatóinak. Ennek érdekében az intézmény diákjait a piacon aktívan dolgozó szakemberek, gyakorló vállalati vezetők oktatják, így a hallgatók naprakész gyakorlati tudásra tehetnek szert.

egyetem könyvtár
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

 Tóth Ágnes elmondta:

nagyon büszkék arra, hogy 7000 hallgatójukból 1000 diák külföldi, ami azt jelenti, hogy a METU-t egyre inkább ismerik és elismerik külföldön is.

A METU működését a tanulók által befizetett, az oktatás költségeit fedező tandíjakból fedezik, a legtöbb szakon nincs állami támogatás, csupán a mesterképzésben van jelen az állami finanszírozás. Az elnök-vezérigazgató a felsőfokú oktatás tendenciái kapcsán jelezte, e téren is egyre nagyobb hangsúlyt kap a nemzetköziesedés: mind több fiatal a hazájától távoli helyeken tanul, ez kiszélesíti látáskörüket. Sok kínai, indiai egyetemista például előszeretettel hallgat kurzusokat külföldön, de az is igaz, hogy Kínában és Indiában napjainkban gomba módra szaporodnak a helyi egyetemek, főiskolák.

A felsőoktatásban is uralkodó irányzat lett a digitalizáció, a mesterséges intelligencia térhódítása. Már most elmondható, hogy a mesterséges intelligencia fokozatosan felváltja a munkaerőpiac hagyományos foglalkozásainak űzését, megváltoztatja a teljes munkaerőpiacot, egyúttal az egész felsőoktatást.

Az elnök-vezérigazgató arról is szólt, hogy ma már nem a tárgyi tudás megszerzése az oktatás legfontosabb feladata, hisz az interneten minden elérhető, mindennek utána lehet nézni, a hangsúly a hallgatók különböző készségeinek fejlesztésére helyeződik át.

Tóth Ágnes szerint külön figyelmet érdemel a myBRAND elnevezésű sajátos oktatási módszerük. Ennek keretében kiemelt figyelmet kap az, hogy a diákok tanulmányaik során megismerjék a saját erősségeiket, azt, hogy mely kompetenciákra építhetnek a jövőben, mi az a terület, amelyben igazán sikeresek lehetnek az életpályájuk során. Mint mondta, arra oktatják a diákokat, hogy képesek legyenek gyorsan, hatékonyan reagálni az új kihívásokra, a gyorsan változó világ jelenségeire. 

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.