Keresztbe tehet Nagy Márton növekedési tervének a jegybank

Az üzengetéstől sem volt mentes Varga Mihály és Matolcsy György „csörtéje” az idei Közgazdász-vándorgyűlésen , amelyen a vitapartnerek legfeljebb abban értettek egyet, hogy az inflációt le kell törni. A jegybankelnök ezúttal sem szalasztotta el az alkalmat, hogy kritizálja a kormányt a magas infláció miatt, egyenesen kalandorpolitikának nevezte a kormányzati döntéseket. A pénzügyminiszter azzal dobta vissza a labdát, hogy az MNB még a kamatemelések idején is vásárolta az állampapírokat, sőt, éppen akkor állt meg a kamatemelésekkel, amikor a nagy jegybankok még javában szigorítottak. Mint Varga mondta: „Egyszerre hideget és meleg fújni nem lehet.”

Illúzió azonban azt gondolni, hogy az infláció letörésével nyugvópontra juthat a kormány és a jegybank között évek óta fennálló viszony. Ahogy közeledünk az egy számjegyű pénzromláshoz, és mérséklődik az árnyomás a gazdaságban, úgy kerülhet a növekedés beindítása a kormányzati fókuszba, amelyet viszont egy tényező hátráltathat – erről Nagy Márton is említést tett a vándorgyűlésen.

A tárcavezető ugyanis már megnevezte a következő helyzetet, amelyet el kell kerülni: a fogyasztási csapdát. Félő ugyanis, hogy a lakosság, ahelyett, hogy végre elkezdene költekezni, a megtakarítások növelését helyezi inkább előtérbe. A magasabb infláció mellett is látható volt a lakosság óvatossága, de ha a pénzromlásnál magasabban lesznek a kamatok, az továbbra is elodázhatja a fogyasztási fordulatot. Mindezt főként a fogyasztás típusú adókra berendezkedett költségvetés szenvedi meg, amelynek esetében már lényegében eldőlt, hogy valamilyen formában hozzá kell nyúlni, miután az áfabevételek elmaradása alaposan felborította az idei hiánypályát.

Egy új világot élünk, amelyben az infláció marad a közellenség

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a Világgazdaságnak azt mondta, leginkább abban nincs egyetértés a kormány és a jegybank között, hogy meddig kell magasan tartani a kamatokat ahhoz, hogy az infláció elfogadható szintre süllyedjen. Vagyis, ha nagyon leegyszerűsíti, akkor elsősorban az a vita tárgya, hogy mi az az elfogadható inflációs célszint, amelynek felülvizsgálatára Nagy Márton egy korábbi véleménycikkében már javaslatot tett. Erről persze az MNB hallani sem akar, főleg azok után, hogy Jerome Powell Fed-elnök lényegében rövidre zárta a kérdést, amikor azt mondta, nem jött el az ideje az akadémiai vitáknak.

– fogalmazott a közgazdász, hozzátéve, hogy 2016 előtt is tudott növekedni a magyar gazdaság, így szerinte nem az lesz az akadálya, ha nem bővül a GDP 3-4-5 százalékkal. Egy új korszakot élünk, amelyben tartós árnyomással kell szembenézni, és erre készül a világ összes jegybankja is. Egy pozitív reálkamattal nem fogunk kilógni a sorból.

Visszafogja a fogyasztást, és megöli a növekedést a pozitív reálkamat

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint a serpenyő mindkét oldalán vannak érvek, hogy miért jó vagy rossz a növekedés szempontjából a mostani helyzet. Egyrészt az MNB egy stabil forintárfolyamot szeretne, amellyel az inflációt kordában lehet tartani. Szintén a pozitív hozadékok közé tartozik, hogy a megtakarítások ösztönzésén keresztül a külső egyensúlyt is lehet javítani, erősítve ezzel a forint árfolyamát és a nettó exportot. 

A Raiffeisen Bank elemzője megjegyezte, igaz, hogy a banki környezet korábban nem volt vonzó, de az államkincstár közben azért a lakosság számára kínált pozitív reálkamatot ígérő megtakarítási formákat, átcsatornázva ezzel a megtakarításokat a betétektől az állampapírokba. Ha előretekintünk, az Államadósság Kezelő Központ a jövőben is érdekelt lesz abban, hogy lakossági megtakarításokat vonjon be minél nagyobb mértékben, ennek fényében nagyjából mindegy, hogy a kamatkörnyezet biztosít-e reálkamatot, vagy sem – magyarázta Török Zoltán.

Arra a kérdésre, hogy nem öli-e meg a növekedést a pozitív reálkamat, Virovácz Péter azt mondta, de, és lényegében ez a cél, hogy ne legyen túlkereslet. Ezek alapján pedig borítékolható az alacsonyabb GDP-bővülés a következő évtizedben. Az ING Bank elemzője szerint az elmúlt időszak azt mutatta, hogy a növekedés ellenére szét tudnak szakadni a társadalmak, és olyan vagyoni különbségek alakulnak ki, melyek következtében lassan el kell felejteni, hogy állandóan a növekedést hajkurásszuk. Hangsúlyozta, nem a növekedést, hanem a magasabb életszínvonalat kell elérni, amelyben nem feltétlenül az számít, hogy 5 vagy 6 százalékkal bővül a GDP.