BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Merrikin Dávid

Többen léphetnek Karikó nyomába: egy magyar fiatal Debrecenből jutott be a világ második legrégebbi egyetemére

Kisebb csodával határos módon bejutott a híres Oxfordi Egyetemre Merrikin Dávid, akinek tulajdonképpen nem is szerepelt a tervei között, hogy oda jelentkezzen. Szerinte a magyar diákok nem csak magyarországi, de külföldi egyetemeket is megcélozhatnak – jó eséllyel.

Bár eredetileg nem szerepelt a tervei között, mégis bejutott a világ második legrégebbi egyetemére, az Oxford Universityre egy debreceni fiatal – írja a dehir.hu, akit ennek kapcsán megszólaltatott a lap.

 

Merrikin Dávid elmondta, hogy az első két évben matematika-történelem tagozaton tanult, az utolsó két évben pedig IB-s (International Baccalaureate Diploma Programme) osztályba járt. A Nemzetközi Érettségi Diploma Program lényegesen eltér a magyar oktatási rendszertől, nagy hangsúlyt fektet többek között a kritikus, ugyanakkor nyitott gondolkodásmódra, az egyéni és közös felelősség-vállalásra – magyarázta.

Végzős évemben hollandiai és magyarországi egyetemekre jelentkeztem, ahová fel is vettek, a nyár folyamán azonban úgy döntöttem, hogy kiveszek egy évet, és felkészülök egy rangosabb egyetem felvételijére

– mondta, hozzátéve, hogy elsősorban az érettségi eredményei inspiráltak erre: 42 IB-pontot ért el a 45-ből, ami az adott évben nemzetközileg elért IB eredmények top 7 százalékában volt. Emellett személyes ambícióit is újraértékelte és úgy érezte, megérdemel egy esélyt egy világhírű egyetemre.

A fiatal tehetség az egyetem PPE (politika, filozófia, gazdaság) képzésére nyert felvételt. S bár egyik tárgyat sem tanulta a középiskolában, a felsőfokú történelem- és matematikatanulmányok megalapozták a szak iránti érdeklődését – mesélte.

Több lépésben a cél felé

Ismertetése szerint az oxfordi egyetemi felvételi folyamata több fázisból áll, alapvetően nem az érettségi pontokon alapszik. Októberi határidővel először egy motivációs levelet kellett írni, kifejtve a választott tárgy iránti érdeklődést és tapasztalatokat, emellett pedig szükség volt egy osztályfőnöki referenciára, s mivel már érettségi után jelentkezett, az eredményeket is el kellett küldenie. Ezt követte novemberben Budapesten egy írásbeli teszt, amely az általános logikai, illetve „gondolkodási” képességeket mérte, a legjobban teljesítő jelentkezők egyharmadát pedig egy online interjúra hívták.

„Nekem három interjúm volt – tárgyanként egy –, melyekben a gondolkodásom menetét, a tárgyakhoz való érzékemet vizsgálták. Ezt követően a legjobban teljesítő 10 százalék részeként januárban kaptam meg az offert, azaz ajánlatot, ami egy feltételes felvételként értelmezhető.”

Ebben pedig feltételként egy elérendő minimum érettségi eredményt szabnak meg, de mivel Dávid már rég túlvolt az érettségin, biztosra vehette, hogy bejutott.

Fantasztikus érzés volt egykori debreceni diákként felvételt nyerni Oxfordba. Debrecenben több kiváló középiskolai oktatási intézmény van, szerintem az itteni diákok jó eséllyel célozhatnak meg nemcsak magyarországi, de külföldi egyetemeket is.

Az itt töltött évek során megszerettem a várost, és örülök, hogy a magam módján hozzájárulhatok az itteni oktatás hírnevéhez. Hálával tartozom a TÁG IB nemzetközi érettségi programjának és tanári karának is, hiszen ők segítettek a külföldi jelentkezési folyamat lebonyolításában, a szükséges képességeim megszerzésében és a motivációm kialakításában is – hangsúlyozta.

Dávid arról is beszélt, hogy egyelőre még nem tudja, hol szeretne az egyetem után dolgozni, letelepedni.

„Az egyetemi éveim során kialakított kapcsolataim bizonyára az Egyesült Királysághoz fognak kötni, azonban azt is el tudom képzelni, hogy Magyarországra visszatérve itt kezdem el a karrierem építését” – zárta a beszélgetést a fiatal tehetség.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.