BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezermilliárd forintnyi iskolafejlesztési beruházás indult az elmúlt hat évben

Felújított iskolát adtak át Kulcs településen, ahol a köznevelési államtitkár beszámolt az iskolafejlesztési program jelenlegi állapotáról.

Országosan csaknem ötezer helyszínen, mintegy ezermilliárd forintnyi iskolafejlesztési beruházás indult el 2018 óta – hangsúlyozta Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a Fejér vármegyei Kulcson, ahol átadták a felújított, kibővített Fekete István Általános Iskolát.

MARUZSA Zoltán
Maruzsa Zoltán az átadáson / Fotó: Szigetváry Zsolt

Megemlítette, hogy 2022 után a kormánynak néhány fejlesztést fel kellett függesztenie, de reményei szerint hamarosan azok is újraindulhatnak.

Az államtitkár örvendetesnek nevezte Kulcs lélekszámának gyors növekedését, ami szükségessé tette a 16 tantermes, évfolyamonként két párhuzamos osztályt befogadni képes iskola megépítését. Mint elmondta, az intézménynek 2013-ban 166 tanulója volt, míg a 2021–2022-es tanévet 211 fő fejezte be, miközben négy különböző épületben folyt az oktatás, és a rendezvénytermet használták tornaszobának.

Maruzsa Zoltán rámutatott, hogy a 21. századi, minden igényt kielégítő létesítménnyel a következő hónapokban a tankerületnek és a pedagógusoknak csak annyi feladatuk lesz, hogy otthonossá tegyék.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.