BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Érkezik a MÁV új utazástervező alkalmazása, az Emma

Az első olyan magyarországi útvonaltervezőről van szó, amely számol a legtöbb szolgáltató járataival, de még a késésekkel is.

A vasúti és autóbuszos közszolgáltatások integrációjának előnyeit a vármegye- és országbérletek bevezetése után újabb szolgáltatással erősíti a MÁV – derül ki a szervezet honlapján szerdától olvasható tájékoztatásból.

máv, emma
 

A társaság ugyanis Emma (Egységes Menetrend Magyarországon) néven olyan integrált utazástervező platformot indít elsőként Magyarországon, amellyel nemcsak a hazai vasúti és autóbuszos menetrendek válnak elérhetővé, hanem a járatok valós idejű adatai is.

Mint írják, a hamarosan megújuló MÁV-alkalmazás, az Elvira után érkező Emma a MÁV-Volán-csoport digitális portfóliójának legújabb eleme, melyet 

szerdától tesztüzemben már az utasok is használhatnak, és segíthetnek a fejlesztésében is javaslataikkal, észrevételeikkel.

A szolgáltatásban a MÁV-Start, a GYSEV, a MÁV-HÉV és a Voánbusz helyközi járatai, mellett több mint 70 település helyi járatainak (BKK, DKV, MVK, SZKT, Volánbusz-helyijáratok stb.) menetrendi, valamint valós idejű forgalmi adatai is elérhetők ezen a linken.

A MÁV-Volán csoport integrált útvonaltervező szolgáltatásának célja, hogy teljes útvonaltervet javasoljon a felhasználóknak belföldön két tetszőleges pont között vonattal, hévvel, helyközi autóbusszal vagy a Szeged–Hódmezővásárhely közötti vasútvillamossal, illetve több mint 70 település helyi járataival egyaránt.

Hegyi Zsolt, a MÁV-Start vezérigazgató-helyettese kiemelte: „Akinek országbérlete van, az mától nemcsak jogosult rá, hogy minden közösségi közlekedési eszközt igénybe vegyen, hanem már van olyan felület, ahol ezt pontosan meg is tervezheti. Az Emma térképes keresővel ugyanúgy tudok buszos, mint vasúti eljutásokat tervezni két tetszőleges pontja között Magyarországnak.”  

A tervek szerint ráadásul az elérhető városok köre is bővülni fog a továbbiakban, és az útvonaltervező az esetleges késésekkel is számol majd.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.