BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Umbrella,Icon,And,Family,Model,,Security,Protection,And,Health,Insurance.

Ez a magyarok véleménye a biztosítókról

Az ügyfelek több mint négyötöde elégedett a biztosítók működésével. Hasonlóan magas az elégedettség még azok körében is, akiknek az elmúlt öt évben volt káreseményük.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) megrendelésére a Századvég 2015 óta végez felmérést az ügyfeleknek az ágazattal szembeni megítéléséről. Az idei májusi, 800 fős, számítógéppel támogatott telefonos megkérdezés adatai (CATI) legfeljebb plusz-mínusz 3,5 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amelyet az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna – tájékoztatott a Mabisz. 

biztosítók
 A biztosítókkal kapcsolatos elégedettségi index magas szinten látszik stabilizálódni / Fotó: Shutterstock

 

A biztosítókba vetett bizalom megegyezik a tavalyi mértékével

A közlemény szerint a Századvég által készített felmérésből kiderül: a Bibix, vagyis a Biztosítói Bizalmi Index, 

a biztosítókba vetett bizalom mértéke 50,5 pont a nullától százig terjedő skálán. Ez lényegében megegyezik a tavaly kapott eredménnyel, vagyis továbbra is a lakosság több mint fele bízik a biztosítótársaságokban. 

Az elmúlt három évben megtorpanni látszik a korábban növekvő bizalom, azonban a szintje még így is meghaladja a 2018 előtt mért értékeket.

 

A károsultak kevésbé elégedettek

A biztosítótársaságokkal kapcsolatos teljes elégedettségi index, valamint a kgfb és az egyéb biztosítások elégedettségi indexe ugyanakkor igen magas szinten látszik stabilizálódni. A 2021-es mérés óta 80 pont fölött mozog mindegyik biztosítástípussal kapcsolatos elégedettség, ami kifejezetten pozitív eredménynek számít. 

Az életbiztosítással és a nyugdíjbiztosítással elégedettek a leginkább az emberek, a cascóval pedig a legkevésbé. 

A kgfb-elégedettségi index elemei közül az eljárás és a kapcsolattartás alindex értéke nem változott érdemben az előző hullám óta, a károsult alindex – akinek az elmúlt öt évben volt biztosítási eseménye – viszont a tavalyi 3,5 pontos emelkedés után 4 ponttal csökkent idén. Ezzel együtt is kifejezetten elégedettek voltak a biztosítási eseményben érintettek a károkozó biztosítójának szolgáltatásával, mintegy 74,8 százalékuk, és a saját biztosítójuk szolgáltatásával összesen 82,9 százalékuk. A többség mindkettővel teljes mértékben elégedett volt. Az egyéb biztosításokat illetően javult a károsult alindex értéke, a többi alindexé stabilan őrzi 80–82 közötti pontértékét.

 

Öreg a hazai járműpark, ezért nem kötnek elég cascót

Idén is folytatódni látszik az a tendencia, amely szerint kifejezetten öreg az ország személygépjárműparkja. A gépjárművel rendelkező lakosság közel kétharmadának tíz évnél idősebb a személyautója. 

Az autótulajdonosok többsége nem köt továbbra sem casco biztosítást, amit elsősorban az autó korával indokolnak,

de van, aki az árra hivatkozik, vagy arra, hogy elég a kötelező biztosítás. A többség szerint csak félmillió forint feletti kár esetén érné meg cascót kötni. Hasonlóan magas kárösszegekben gondolkodott a lakosság a lakásbiztosítások esetében is.

Mennyit költenek a magyarok biztosításra?

  • Minden ötödik felnőtt magyar lakos legfeljebb havi 5 ezer forint alatti összeget költ biztosításra, 
  • közel egynegyedük 5–10 ezer forintot. 
  • Szintén ötből egy válaszadó mondta azt, hogy havonta 10–20 ezer forintot, 
  • 14,3 százalékuk pedig 20–50 ezer forint közötti összeget költ havonta biztosításokra. 

A biztosítással rendelkező megkérdezettek közel 40 százaléka abban az esetben váltana biztosítót, ha kedvezőbb díjat ajánlanának neki, negyedüket a rossz kárrendezési tapasztalat motiválná a váltásra. Tízből egy válaszadó pedig abban az esetben változtatna, ha nem lenne elérhető a cég.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.