BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Úsznak a devizahitelekben a hazai cégek

Áprilisra új csúcsra, bőven hatezer milliárd forint fölé emelkedett a vállalati devizahitelek állománya Magyarországon. A céges hitelállomány emelkedése viszont megtorpant, 2023 vége óta csak stagnálásra futotta.

Ismét rekordot döntött a vállalati devizahitelek állománya: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint április végén meghaladta a 6085 milliárd forintot, ami rendkívül erőteljes, 26,4 százalékos emelkedést tükröz az egy évvel korábbi mennyiséghez képest.

Rich,Man,Holding,Europe,Money.,Cash,Euro,Bill,Flying,Banner.
Fotó: Shutterstock

A devizahitel-portfólió tempós emelkedése mellett az idegen fizetőeszközben (nagyrészt euróban) nyújtott kölcsönök aránya is nem látott magasságba – 48,7 százalékra – emelkedett. Ezt az arány korábban még csak megközelíteni sem sikerült, legutóbb a koronavírus-járvány idején, 2020-ban járt 44 százalék környékén az arány, azóta 40 százalék környékén, vagy kicsivel alatta ingadozott.

A devizahitelek állományának és arányának emelkedése nyilvánvalóan a forint- és eurókamatok közötti jelentős különbséggel magyarázható: a piaci alapon nyújtott finanszírozásnál a devizahitelek árelőnye még mindig igen jelentős, így a cégek, ha van rá lehetőségük, szívesebben nyúlnak az utóbbiakhoz. Persze ez a lehetőség jellemzően csak az exportőr vállalatoknál jöhet komolyan számításba, hiszen a hitelintézeteknél alapelvárás, hogy a devizahitelt igénylő cégnek idegen fizetőeszközben is jelentkezzen valamekkora árbevétele. Ennek megfelelően a devizahitelek felvétele elsősorban a közép- és nagyvállalatok számára lehet reális opció.

A teljes vállalati hitelpiacon ugyanakkor megtörni látszik az elmúlt évekre jellemző, viszonylag gyors állománynövekedés. Az MNB adatai szerint a nem pénzügyi vállalatok portfóliója valamivel 12500 milliárd forint felett járt az év első harmadának végén, ami éves alapon viszonylag szerény, 5,4 százalékos emelkedést tükröz. 

Az, hogy a céges hitelek állománya ilyen mértékben bővülni tudott, elsősorban az öt éves túli lejáratú (zömében beruházási célú) és az éven belüli futamidejű, egyéb hiteleknek köszönhető. Előbbiek állománya 7,1 százalékkal, 6680,9 milliárd forintra emelkedett egy év alatt, míg utóbbiaknál igen dinamikus, 26,4 százalékos bővülést mért az MNB, 1118,3 milliárdos, április végi állomány mellett. 

Mindezek nyomán az öt évnél hosszabb lejáratú hitelek aránya már meghaladja az 53 százalékot a céges portfólióban.

Az idei első négy hónap viszont nem alakult túlságosan fényesen a vállalati hitelpiacon: a teljes hitelállomány december és április vége között 0,3 százalékkal – nagyjából 35 milliárd forinttal – csökkent, ami stagnálásként is felfogható.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.