BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dinnyeszezon: már nem kell hinni Lőrincnek

Annak ellenére, hogy idén a dinnyeszezon is jóval korábban kezdődött, nem késő július végén, augusztus elején fogyasztásnövelő kampányt indítani, mert a szezon a korszerűbb fajtáknak köszönhetően kitolódott – állítják a promóció szervezői. Idén az árak a reméltnél alacsonyabbak, de eddig feszültségmentes a szezon.

Az a cél, hogy a szezon legnépszerűbb idénygyümölcsét minél több magyar minél nagyobb mennyiségben fogyassza – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a dinnye fogyasztásösztönző kampánya alkalmából tartott tájékoztatón. Az államtitkár szerint volt bennük egy kis kétely a promóció időpontja miatt, hiszen idén minden mezőgazdasági kultúra két-három héttel korábban ért a szokásosnál, de a dinnyeszezon manapság már szeptember végéig is eltart, ezért nem késő felhívni a figyelmet rá.

LANG7371
A termelők vágya a hosszú dinnyeszezon / Fotó: Láng Róbert

A dinnyetermő-terület az elmúlt időszakban 30 százalékkal nőtt – jelenleg 3665 hektár –, ami mögött nagyon jó minőségű, piacképes termék van. Ez pedig annak köszönhető, hogy a termelők a szakmai szervezetek munkájának köszönhetően képesek voltak váltani, a fogyasztói igényeknek jobban megfelelő fajtákat termelnek, és jelentős technológiai korszerűsítéseket hajtottak végre. A fogyasztók pedig most azt érzékelhetik, hogy

megfelelő mennyiségben, nagyon jó minőségben és megfizethető áron kerül a piacra a hazai dinnye

– hangsúlyozta.

Az idei nyár a termelőknek abból a szempontból is kedvező, hogy a forróság növeli a fogyasztói hajlandóságot, ilyenkor sokkal több dinnye fogy, mint a hűvös nyarakon.

Szeptemberben újabb pályázat nyílik

Az államtitkár elmondta, hogy a most záruló Vidékfejlesztési program keretében mintegy 7 ezer kertészeti gazdálkodó nyert el összesen 190 milliárd forintnyi támogatást, vagyis – 50 százalékos támogatásintenzitással számolva – 380 milliárd forintnyi beruházással korszerűsödött az ágazat. Idén pedig – már az új uniós ciklus pályázataként – fólia-, üvegház-, valamint hűtőház- és tárolóberuházásokra nyílik 50 milliárd forintos támogatási keret.

Az Agrármarketing Centrum (AMC) életében a dinnyepromóció biztos pont, hiszen már 2016 óta szerveznek ilyet, és még 2020-ban és 2021-ben, a pandémiás években sem hagyták ki – mondta el Ondré Péter, az AMC ügyvezetője. A sárgadinnyével együtt idén mintegy 160-180 ezer tonna termés várható, amelynek kétharmadát belföldön értékesítik. Erre jó alapot jelent a hazai fogyasztás növekedése, amely az elmúlt tíz évben fejenként 4 kilót tett ki, így most már 10-12 kilogramm az egy főre jutó éves dinnyefogyasztás.

Hosszabb lesz a dinnyeszezon

A szezon koraiságáról beszélt Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete (MDE) elnöke is, aki szerint július elején már minden magyarországi kiskereskedelmi láncban jelen volt a magyar dinnye. A koraiságnak az is a következménye lett, hogy a magyar dinnye a külpiacokon „összefutott” az olasz és a spanyol termékkel, emiatt ezek – akkorra már alacsony – árait kellett követni. Ez pedig magával húzta a belpiaci árakat is, de legalább nem omlott össze az értékesítés. Mint kiemelte: ne higgyünk Lőrincnek, a hazai dinnye augusztus 10. után is jó minőségű lesz, sőt, a szeptember 5-i Lőrinc-nap után is fogyasztható lesz, várhatóan szeptember végéig.

Az idei gyümölcsszezon annyira változatos, hogy például a csapadékellátottság esetében kéthavonta változott az, hogy jó, vagy rossz az évjárat. Egyre inkább igaz, hogy a legnagyobb ellenség a klímaváltozás és az időjárási szélsőségek – mondta Apáti Ferenc, a FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke. Az, hogy soha nem volt ilyen korai a szezon a gyümölcsöknél, nemcsak a termelést, hanem a piacokat is „megboríthatja”, vagyis nemcsak a termelési módszerekben kell alkalmazkodni a klímaváltozáshoz, hanem a piaci stratégiákban is – emelte ki.

Azt pedig, hogy olcsó és jó minőségű gyümölcs, el kell felejteni, ezek egymást kizáró fogalmak. 

Elég csak arra gondolni, hogy frisspiaci gyümölcsöt ma már csak öntözött, fagyvédett és jéghálóval ellátott ültetvényeken lehet biztonságosan termelni, ez pedig rendkívüli módon megnöveli a költségeket. Szerencsére léteznek olyan technológiai megoldások és fajták, amelyekkel a változó klimatikus és piaci körülményekhez képesek alkalmazkodni a hazai termelők, emellett pedig rendelkezésre állnak a támogatások és a szakértelem is – tette hozzá.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.