BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elindult a vidéki cukrászdák 800 milliós támogatási pályázata

Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre július 2-től augusztus 1-jéig. Ezzel elindul a vidéki vendéglátóhelyeket segítő, összesen 13 milliárd forint értékű turisztikai támogatási konstrukció második üteme a Magyar Turisztikai Ügynökség tájékoztatása szerint.

Ma, azaz július 2-án megnyílt a vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű program második szakasza, az összesen 800 millió forint keretösszegű pályázat, amelyre a vidéki cukrászdák pályázhatnak – hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

cukrászda
Cukrászdánként egymillió forint vissza nem térítendő támogatás kérhető / Fotó: Shutterstock

Mire kérhetnek támogatást a vidéki cukrászdák?

A korszerű konyhatechnológiák és eszközök beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, valamint a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, vagy készletek beszerzésére igényelhetnek pályázatonként egymillió forintos forrást a vidéki cukrászdák július 2-től augusztus 1-jéig.

A támogatásokat akár egy nagyobb beruházáshoz is felhasználhatják az érintett vállalkozások 

–  hangsúlyozta az MTÜ.

A jelentkezést minimális adminisztráció mellett a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszeréből indíthatják a pályázók, a felhívás a kisfaludyprogram.hu weboldalon érhető el.

Kik kérhetnek még támogatást?

Az első szakaszban 1600 egész évben nyitva tartó, vidéki étterem nyújtotta be a pályázatát, 93 százalékuk eszközök beszerzésére igényelt támogatást, míg további 7 százalékuk energiahatékonyságuk növelését kívánja megvalósítani a támogatásból.

A pályázat során a cukrászdákat követő további ütemekben 

  • a nyár folyamán a zenés-táncos szórakozóhelyek 
  • és az alkalmi vendéglátó üzletek, 
  • ősszel pedig a kávézók, a büfék, 
  • valamint az italüzletek és bárok adhatják majd be igényeiket –  sorolta az állami ügynökség.

Mi a pályázat célja és hatása?

Az összesen 13 milliárd forint keretösszegű program segítségével mérséklődhet a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a szektort, azon belül a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrány.

A vendéglátóknak kiírt pályázat megnyitása óta nőtt az adatszolgáltató éttermek száma a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felé, illetve a cukrászdák és a büfék adatküldési aránya is emelkedik. 

A pályázattal együtt célunk volt, hogy erősítsük a szektor digitalizációját és a szereplők egyre aktívabban használják a működésüket segítő digitális megoldásokat 

 –  emelte ki a közleményben Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. 

Így nemcsak célzott anyagi támogatással, hanem a saját adataik birtokában hatékonyabb üzletpolitika kialakításával is versenyképesebbekké válnak a vállalkozások  –  emelte ki a közleményben Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Vidéki éttermekkel indul május végén a vendéglátó üzletek támogatási programja

Esőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermek pályázhatnak egymillió forint vissza nem térítendő támogatásra, amire jelentkezni már május 27-től lehet. Júniustól a cukrászdákkal, folytatódik a program, majd sorban jönnek a különböző vidéki vendéglátóhelyek – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség. Az összesen 13 milliárdos csomag utolsó üteme novemberben az italüzletekkel és bárokkal zárul.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.