BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
strandidő
hőség

Még tovább tart a hőségriadó, már reggelenként megtelnek a strandok és a vízpartok

Vasárnap óta tart, és tovább lesz érvényben a legmagasabb, harmadfokú hőségriadó, amelyet eredetileg péntek éjfélig rendeltek el, de már mostanra jövő csütörtökig kitolódott. Ezekben a napokban a strandokon óriási a tömeg, aki biztosra akar menni, jobb, ha nyitásra érkezik. A maximális vendégszám esetén az üzemeltetők kénytelenek lezárni a beengedést, akár vörös kód van érvényben, akár nem. Péntek reggel a legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adták ki tizenöt vármegyére szombat éjfélig.

Nem hoz igazi enyhülést a jövő hét sem, sőt, várhatóan egész júliusban marad a 30 fok feletti nappali hőmérséklet és a szaharai éjszakák, amikor nem hűl le a levegő 20 foknál langyosabbra.

hőségriadó
Hőségriadó idején kívül-belül fontos a hidratálás, a víz elviselhetőbbé teszi a kánikulát / Fotó: Balogh Zoltán

Megtelt a múlt hét végén a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó partjára is sokan igyekeztek eljutni, és megteltek a strandok is. Már a hétköznap reggeleken is a szokásosnál sokkal többen érkeznek nyitásra – mondta a Világgazdaságnak Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára, akinek információi szerint 

egész júliusban velünk marad a hőség, a 30 fok feletti, a következő héten is a 40 fokhoz közelítő nappali hőmérsékletek.

Péntek reggel a legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adták ki tizenöt vármegyére szombat éjfélig. 

A napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, valamint Veszprém vármegyében. További négy – Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Vas és Zala – vármegye területére másodfokú figyelmeztetést adtak ki, ott a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett alakulhat.

Nagyon sok a táborozó, iskolai, sport- és egyesületi táborok vannak, aki csak teheti, vízben tölti a nap egy részét. A legtöbb helyen vannak délutáni kedvezmények, aki munka előtt nem, az munka után igyekszik kijutni a fürdőkbe.

A nyílt vízi strandok, a természetes vizek kedvelői Budapesthez közel, a Dunakanyarban szép számmal találnak szabadstrandokat, tömegre azonban mindenütt számítani kell most.

Telt házas napok a strandokon

Múlt hét végén már volt, hogy kitették a megtelt táblát a Palatinusra, igaz, nem szó szerint, de lényegében mégis, hiszen a maximális befogadóképesség, azaz 6500 vendég beléptetése után zsilipelni kellett.

Kánikulában 5-6 ezer vendég szokott lenni a nagy szabadtéri strandokon, ilyen melegben 

különösen kedveltek a Rómaifürdő és a Pünkösdfürdő langyos karsztvízzel feltöltött medencéi, amelyek hőmérséklete olyan, mint a Balaton vize.

Csakhogy ha megtelik a strand, le kell állítani a beléptetést, és csak annyian mehetnek be, amennyien kijöttek. Ezáltal épp a legnagyobb melegben a legkellemetlenebb helyzet, hiszen bármennyire is szeretnének a medencében megmártózni az emberek, a strandfürdők még hőségriadóban sem léphetik át a létszámkorlátokat.

Meghosszabbított nyitvatartás

Hőségriadó idején sok strand tovább marad nyitva, mint azt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. sajtóosztályán megtudtuk: a szokásos 19 órás záróra egy órával későbbre tolódott minden egységükben.

A Magyar Fürdőszövetség a hosszabb nyitvatartást ajánlja a strandoknak,

de nem kötelezheti rá a tagjait, Balogh Zoltán tapasztalatai szerint azonban sok üzemeltető így is él vele.

A vidéki strandok és fürdők 

  • jellemzően korábban nyitnak, mint a pestiek, 
  • Leányfalun például reggel 6-kor már be lehet menni úszni a medencékbe, 
  • az extrém meleg miatt egyre többen érkeznek munka előtti felfrissülésre, 
  • reggel 6–8 között annyian vannak az úszómedencében már, mint máskor csúcsidőben. 

Online sem lehet előzni

Bár egyre több helyre lehet online belépőjegyet vásárolni, ezzel csak a pénztár előtti sorban állást lehet kikerülni, a bejutás nem garantált.

A strandra az mehet be, aki ott van, és ha betelt a létszám, az online megváltott jeggyel is várakozni kell – tájékoztatott a BGYH.

A hőség egészségkárosító hatása 

A hőség egészségkárosító hatása ellen védekezni kell, a módszerekről szakmailag pontos és hiteles összefoglalót itt lehet találni.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.