BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Ev,Battery,Pack,Automated,Production,Line,Equipped,With,Orange,Robot
Annyira sok akkumulátorgyár épül a világban, hogy hiába nő a kereslet akksikra, azt a gyártókapacitás bőven meghaladja jövőre

Két magyar iparág gyorsabban ébredt, mint a többi

Lejtőn maradt májusban a magyarországi ipari termelés. Ám volt kivétel is: két iparág nagyobb teljesítményt mutatott fel az egy évvel korábbinál.

Májusban 5,2  százalékkal csökkent a magyarországi ipari termelés volumene a Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint.

Ófehértó,Romániából érkezett mezőgazdasági idénymunkások törik a dohányt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértó határában 2015. október 6-án. A befejezéséhez közeledő dohányszezonban Európa egyik legnagyobb dohánytermesztő településén húsz-huszonöt romániai vendégmunkás dolgozott folyamatosan a Fejértó Szövetkezetnél, mert a hazai munkaerőpiacról nem sikerült a napi öt-kilencezer forintos munkabérért idénymunkást találniuk.MTI Fotó: Balázs Attila
Iparágak: az élelmiszer- és dohánytermékek gyártása nőtt májusban / Fotó: Balázs Attila / MTI

A munkanaphatástól megtisztított adat kicsit kedvezőbb, az csak 4,9 százalékkal maradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2024 áprilisához mérten 1,1 százalékkal mérséklődött.

A járműgyártás egyelőre nem remekelt

  • A feldolgozóipari alágak többségében csökkent a termelés volumene az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártásban, a villamos berendezés gyártásában, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában visszaesés következett be, míg az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása nőtt.
  • Az ipari termelés az év első öt hónapjában 2,4  százalékkal kisebb volt, mint 2023 azonos időszakában.
  • A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 1,1  százalékkal csökkent.

Sokasodnak a kilábalás jelei

„A feldolgozóipari nehézségek láttán a vállalkozók széles köre továbbra is kivár, egyelőre nem mer beruházásokba fogni. Eközben a költségvetés állapotát is borúlátóan ítélik meg: néhány hónappal ezelőtt még nagyon komoly kiigazító csomagot láttak érkezni sokan, ami, ha bekövetkezne, valóban tovább rontaná a gazdasági növekedési kilátásokat. A túlzottdeficit-eljárás várható megindítása sokakban ezt a forgatókönyvet erősíthette meg” – ezt nem a mostani adatokra reagálva, de csak két hete írta a Világgazdaság véleménycikkében Árokszállási Zoltán, az MBH Elemzési Centrum igazgatója. Cikkében a kilábalás sokasodó jeleiről is írt: ennek legfontosabb forrása háztartások fogyasztási kereslete, amely egyre erősebbnek tűnik.

Érkezhet a rendelés az építőiparnak

Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár az ipari adatok kapcsán megállapította, hogy miközben a magyar gazdaság alapvető tényezői jól teljesítenek – nő a reálbér, a kiskereskedelmi forgalom és a foglalkoztatottság –, addig az ipar teljesítményét a nemzetközi környezet, különös tekintettel a német gazdaság gyengélkedése húzza vissza. A tartósan alacsony infláció ugyanakkor az óvatossági motívum oldódásán, így a fogyasztás erősödésén keresztül és a kormány beruházásokat ösztönző intézkedéseivel összhangban támogatja a belföldre termelő hazai ipar fellendülését. Ebbe illeszkedik bele a családokat támogató, 2024. július 1-jén indult Otthonfelújítási Program. Ebben kamatmentes kölcsön és vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az 1990 vége előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítését. A program közel 130 milliárd forintnyi rendelést generálhat az építőiparban és építőanyag-kereskedelemben.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.