BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javult a lakásbiztosítások ár-érték aránya

Sikeres volt az első ízben idén márciusban lezajlott lakásbiztosítási kampány, amelynek során a lakásbiztosítási állomány 20 százaléka megmozdult, élénkült a verseny. Egy átlagos lakásbiztosítás éves díja 5 százalékkal, 59 ezer forintra emelkedett, azonban a biztosított négyzetméterár ennél nagyobb mértékben, 7 százalékkal nőtt.

A fővárosi és nem budapesti szerződések átlagdíja tavaly év végéhez képest 2024 áprilisában 56 460 forintról 59 266 forintra nőtt, ami 5 százalékos emelkedést jelez az év első harmadában – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

MNB
Jegybank
Magyar Nemzeti Bank
A lakásbiztosítási kampány minden várakozást felülmúlt / Fotó: AFP

A biztosított négyzetméterár (biztosítási összeg) ennél nagyobb mértékben, 7 százalékkal nőtt, ami azt jelenti, hogy a márciusi lakásbiztosítási kampány hatására javult az ár-érték arány, ezenkívül csökkenhetett az alulbiztosítottság.

A 2024-ben első ízben lezajlott lakásbiztosítási kampány minden várakozást felülmúlt, a lakásbiztosítási állomány 20 százaléka mozdult meg, azaz nyújtott be új ajánlatot vagy módosította meglévő szerződését. Összességében 640 ezret meghaladó aktivitást tapasztaltak a piacon. A lakásbiztosítások online közvetítése a kampány alatt több mint hatszorosára ugrott a korábbiakhoz képest, a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO) szerződések aránya magas, 27 százalék, ami azt jelenti, hogy az online alkuszoknál 10 értékesített szerződésből 3 MFO. Összességében az MFO-arány az új szerzésekben a korábbiakhoz képest megduplázódott, a termék éves díja 18 százalékkal kedvezőbb, 49 ezer forint.

Az MNB kalkulációi szerint a kampány hatására 72 százalékról 74 százalékra nőtt, azaz 2 százalékponttal növekedett a biztosítással való teljes fedezettség. Teljes fedezetet nyújtónak tekintjük a lakott ingatlanok esetében azokat a szerződéseket, amelyek ingó és ingatlan fedezettel is rendelkeznek (teljes körű), valamint a csak ingóság fedezettel rendelkező biztosítási szerződéseket, mivel feltételezhetően azok társasházi biztosítással is fedezettek. A fedezettség bővülésében szerepet játszott mind a teljes körű, mind az ingóságbiztosítások számának növekedése.

Az MNB adatai szerint a koncentrált kampány hatására a biztosítók 85 százalékának bővült az állománya, az öt vezető piaci társaság lakott ingatlanokra vonatkozó koncentrációja pedig közel 1 százalékkal csökkent. Az április végi éves díjtömeg alapján 6 százalékkal bővült a piac, s élénkült a verseny.

A jegybank az idei évtől – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) indexének mintájára – negyedévente a lakásbiztosítási díjak alakulását bemutató indexet is közzétesz. A felügyelet honlapjának külön e célra létrehozott, színes, könnyen átlátható felületén mutatja be a friss adatokat. A negyedévente publikálandó Lakásbiztosítás-index a 2022 negyedik negyedévi bázishoz viszonyítva jelzi a lakásbiztosítási díjszint változását, illetve információt ad a negyedéves elmozdulásról is.

Az index a teljes piac adatai alapján kalkulál, figyelembe veszi a biztosítót váltók, maradók és az újonnan lakásbiztosítást kötők szerződéseit, és külön jelzi az MFO vonatkozó díjváltozásait is.

E számok az átlagos díjváltozást mutatják, az egyes szerződések eltérően is módosulhattak. Ha egy ügyfél sokallja díját és/vagy nem elégedett a szolgáltatással, szerződéskötési évfordulóján, illetve a jövő évi márciusi kampány alkalmával lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére. A lakásbiztosítási piacon az ügyfelek eligazodását az MNB a honlapja Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási és Pénzügyi Navigátor fogyasztóvédelmi oldalával is támogatja.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.