BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
repülőtér Liszt Ferenc
turizmus
késés
sunexpress
Budapest Airport

ATTILA KISBENEDEK  /  AFP

Nagy Márton berendelte a HungaroControl vezetőjét a reptéri járatkésések miatt

Egyre feszültebbé válik a helyzet a repülőtéri járatkésések miatt. A nemzetgazdasági miniszter a helyzet megoldása érdekében berendelte a HungaroControl vezetőjét, hogy azonnali tervek elkészítésére szólítsa fel. Az NGM közleménye szerint elfogadhatatlan a sok járatkésés Magyarországon. A Budapest Airportot arra kérte a miniszter, hogy az utasok ellátását biztosítsák, még akkor is, ha ez nem az ő feladatuk lenne.

Az elmúlt hetekben és napokban jelentőssé váltak a járatkésések a magyar repülőtéren. Méltatlan helyzetek, gyalázatos körülmények alakultak ki, amelyet családok és turisták százainak kellett elszenvedniük. A 21. században megengedhetetlen, hogy az utasok hosszú órákat rostokoljanak a reptéren úgy, hogy nem kapnak megfelelő tájékoztatást és ellátást. Ez tarthatatlan, azonnali és összehangolt cselekvésre van szükség – írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

repülőtér Liszt Ferenc
turizmus
járatkésés
ATTILA KISBENEDEK  /  AFP
A nemzetgazdasági miniszter berendelte a HungaroControl vezetőjét, hogy szüntesse meg a járatkéséseket / Fotó: AFP

Orbán Viktor miniszterelnök elvárásainak megfelelően 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a helyzet mielőbbi felszámolása érdekében berendelte a HungaroControl vezetőjét, és arra fogja kérni, hogy azonnal készítsen intézkedési tervet a kialakult anomáliák kezelése érdekében.

A nemzetgazdasági miniszter üdvözölte, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság kiemelten vizsgálja a légitársaságok tevékenységét, és további határozott lépéseket vár el a légitársaságokkal kapcsolatos elfogadhatatlan anomáliák megszüntetése érdekében.

Mindezeken túlmutatóan Nagy Márton arra kérte a Budapest Airport Zrt.-t, hogy biztosítson megfelelő eszközöket és infrastruktúrát ahhoz, hogy az utasokat a lehető legkisebb kellemetlenség érje, komfortérzetük minél magasabb legyen. Szükség esetén pedig – annak ellenére, hogy ez nem az ő feladata – lássa el élelmiszerrel és ivóvízzel a késést elszenvedő, sokszor kisgyermekes családokat és turistákat.

Járatkésések: megszólalt az osztrákok által felelősnek kikiáltott HungaroControl

A létszámhiánnyal küzdő HungaroControl a felelős az európai légtérben bekövetkező késésekért – állítja az osztrák Vida szakszervezet légi közlekedési osztályának vezetője, aki ezért felszólította a magyar kormányt, hogy biztosítson jobb munkakörülményeket a légiforgalom-irányítóinak. A HungaroControl ugyanakkor cáfol, mondván, nem a létszámhiány okozza a járatkéséseket. Az Indexnek nyilatkozó társaság mellett a légi utazási szakértő is azt hangsúlyozta, ha csak Budapesten múlna, hogy egy járat el tud-e időben indulni, nem lenne ennyi késés.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.