BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több ezer új vevőt hoz még idén az új CSOK és társai

A jelzáloghitelt igénylő magyar lakásvásárlók több mint 32 százaléka használt valamilyen támogatott hitelt az év első öt hónapjában, amikor a CSOK Plusz és a falusi CSOK segítségével 8,5 ezer család vásárolt ingatlant. Éves szinten 10-15 ezerrel növelhetik meg az éves tranzakciószámot az otthonteremtési támogatások a Duna House várakozásai szerint.

Május végéig több mint 52,3 ezer adásvételi szerződés zárult a Duna House Barométer becslése szerint, miközben ugyanezen időszak alatt a kormányzati adatok szerint 6 ezer esetben igényelték a CSOK Pluszt és 2,5 ezren a falusi CSOK-ot, amelyek összesen így az adásvételek 16 százalékában, azaz minden hatodik ingatlanvásárlásban nyújtottak segítséget.

CSOK
A babaváróval, az új CSOK Plusszal és a falusi CSOK-kal is már 8,5 ezer család élt az otthonteremtéshez / Fotó: Image Source / AFP

Megnövelte a vásárlási kedvet az új CSOK

Vélhetően 10-15 ezerrel több tranzakció zárulhat majd éves szinten

a 2024-es ingatlanpiacon a megújult otthonteremtési támogatásoknak köszönhetően, tehát óriási segítséget jelentenek ezek a konstrukciók az emberek lakáscéljainak megvalósításában – mondta Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.

Az idén januártól életbe lépő új CSOK Plusz támogatott hitelre május végéig már mintegy 6 ezer igénylés érkezett be, országos szinten átlagosan 26 millió forint hitelösszeg értékben – ezt támasztja alá a Credipass, a Duna House pénzügyi közvetítőjének statisztikája is, miszerint a cégnél az év első öt hónapjában igényelt átlagos hitelösszeg a CSOK Plusz esetén 25 millió forint körül alakult. 

Mennyi támogatást igényelnek a vevők?

A Credipass adatai szerint legtöbben,

  • az ügyfelek 65 százaléka két gyermekre vette fel a támogatott hitelt, 
  • 25 százalékuk egy gyermekre, 
  • míg 10 százalékuk a háromgyermekes támogatást választotta. 

A falusi CSOK esetében az átlagosan felvett hitelösszeg 8 millió forint volt.

Ebben az időszakban a teljes beadott jelzáloghitel-állományhoz képest a támogatott lakáshitelek volumenének aránya 32 százalék volt, ezenfelül jelentős volt a nem csak lakásvásárlásra fordítható támogatott hitelek volumene is (mint például a babaváró támogatás). 

A támogatott lakáshitelek között fontos és kiemelt elem 

mind a CSOK Plusz, mind a falusi CSOK, amelyek térnyerése egyértelműen tovább nőtt az utóbbi hónapokban, országos szinten is 

– mondta el Fülöp Krisztián, a Credipass magyarországi vezetője.

A CSOK Pluszt igénylők 

  • 83 százaléka használt ingatlan vásárlására, 
  • 16 százaléka új ingatlan építésére vagy vásárlására, 
  • 1 százaléka pedig a meglévő otthonuk bővítésére kérte a támogatást a kormányzati tájékoztatás szerint.

Ezzel párhuzamosan a falusi CSOK népszerűsége is növekedett: május végéig már mintegy 2,5 ezren igényelték a preferált kistelepüléseken elérhető támogatást. 

A családok 56 százaléka használt ingatlan korszerűsítéssel vagy bővítéssel egybekötött vásárlására, 36 százaléka a meglévő ingatlan korszerűsítésére vagy bővítésére, míg 7 százaléka új családi ház építésére vagy vásárlására nyújtotta be kérelmét.

Döntött a kormány a babaváró támogatásról, több ezer család járhat jól

A babaváró támogatás kapcsán a kormány kétéves hosszabbítási időszakot biztosít azoknak a pároknak, akiknél 2024. július 1-je után lejárna a kölcsön időtartama, de még nem született gyermekük. Ez több ezer családnak lehet segítség.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.