BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem indulnak Ausztriába vonatok Magyarországról

Vasárnap 18 órától várhatóan hétfő éjfélig az ÖBB leállítja a vasúti közlekedést Hegyeshalom és Bécs között is, a vonatok pótlására pedig nincs lehetőség – közölte a Mávinform.

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) vasárnap délutáni tájékoztatása szerint vasárnap 18 órától várhatóan hétfő éjfélig az ÖBB leállítják a vasúti közlekedést Hegyeshalom és Bécs között is, a vonatok pótlására pedig nincs lehetőség.

Fotó: AFP

​Valamennyi Railjet, bécsi EuroCity, a Kálmán Imre EuroNight és az EuRegio vonat csak Hegyeshalomig közlekedik, illetve onnan is indul.

Az utazást érintő intézkedésekről bővebben az ÖBB honlapján, illetve a Mávinform felületein olvashatnak: https://fahrplan.oebb.at

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint a következő napokra előre jelzett heves esőzések miatt több vasútvonalon is szünetelhet a vonatforgalom Ausztriában. Az ÖBB azt javasolja, hogy ne utazzanak vonattal Ausztriába, illetve Ausztriából és Ausztrián keresztül. Az osztrák vasúttársaság a nemzetközi utasok számára az utazáshoz rugalmas jegyhasználatot biztosít, így bármelyik vonatra érvényes a menetjegy minden Ausztriába, illetve onnan és az országon keresztül közlekedő vonatra.

Azok az utasok, akik szeptember 12-ig vásárolták meg jegyüket a szeptember 13–15. közötti időszakra, ők szeptember 12. és 18. között használhatják fel a jegyeiket. A későbbi utazást tervezők számára a meglévő menetjegyüket kezelési költség nélkül térítjük vissza vagy cseréljük ki. A fenti időszakban bármelyik Ausztriát érintő járattal lehet utazni érvényes menetjeggyel,- járathoz kötöttség nélkül. Amennyiben másik vonatot választanak, úgy új helyjegyet kell váltani, amit díjmenetesen állít ki a vasúttársaság.

Az aktuális helyzetről információt kaphatnak a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. (Telekom hálózatból hívhatja a +36 30 499 4999-es telefonszámot, Yettel hálózatból a +36 20 499 4999-es, Vodafone hálózatból pedig a +36 70 499 4999-es számot.)

A MÁV-Volán csoport felkészül az árvíz miatti rendkívüli helyzetre, a változásokról folyamatos tájékoztatást nyújt a nyilvánosságnak. A közlekedési szolgáltató arra kéri az utasokat, hogy az árvizek és heves viharok által érintett területeken a következő napokban ne megszokásból utazzanak, és kövessék figyelemmel a hivatalos tájékoztatást a MÁV honlapján, a Mávinform Facebook-oldalán, a MÁV applikációban és a Volánbusz weboldalán – közölte a csoport a honlapján. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.