BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
MNB, végelszámolás
jegybank
Magyar Nemzeti Bank

Jelentést tett a Magyar Nemzeti Bank: komoly kockázatokra figyelmeztetett

A túlfűtöttségtől lassan búcsúzhatunk, a magas geopolitikai és gazdasági feszültségektől azonban nem. Az MNB ezért jelentésében kiemelten fontosnak nevezte, hogy biztosítsák a bankrendszer stabilitását.

A túlfűtöttséggel összefüggő kockázatok enyhülését jelzik a jegybank által vizsgált indikátorok, ugyanakkor a továbbra is magas geopolitikai és makrogazdasági bizonytalanság miatt kiemelten fontos a bankrendszer erős tőkehelyzetének fenntartása és a válságidőszakban feloldható tőkepufferek megképzése – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn kiadott idei Makroprudenciális jelentése.

MNB, végelszámolás
jegybank
Magyar Nemzeti Bank
Az MNB szerint kiemelten fontos a bankrendszer erős tőkehelyzetének fenntartása / Fotó: Shutterstock

A terjedő európai gyakorlathoz csatlakozva emiatt az MNB az úgynevezett pozitív neutrális keretrendszer hazai alkalmazásáról döntött: 2025. július 1-jétől a túlfűtöttségi kockázattal még nem jellemezhető, semleges kockázati környezetben minimum 1 százalékos anticiklikus tőkepufferrátát (CCyB-rátát) határozott meg a 2024. július 1-jétől előírt 0,5 százalékos mértékkel szemben.

A jelentés megállapította: 

a bankok erős tőkehelyzetének és kiemelkedő profitabilitásának köszönhetően a fennálló szabad tőkepufferek érdemi hitelezési kapacitást biztosítanak a gazdaság finanszírozására.

A jegybank kitért arra is, hogy a bankok továbbra is megfelelő pufferekkel, kedvező forrásszerkezettel teljesítik az MNB makroprudenciális finanszírozási előírásait. A bankrendszer mérlegfőösszeg-arányos rövid külső adóssága továbbra is alacsony. A rövid külső sérülékenységet is csökkentő előírásokat az MNB 2024. október 1-jétől finomhangolta a piacra lépő vagy kis méretű, rendszerkockázatot nem jelentő intézmények támogatása érdekében – derül ki a jelentésből.

Matolcsy György: kiegyensúlyozott és blokkokon átívelő stratégiára van szükség

A magyar–kínai együttműködésről, az Övezet és út kezdeményezés adta lehetőségekről, továbbá a Magyarországnak az új világrendben betöltött szerepéről kérdezték Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét.

Az MNB értékelése szerint a klíma- és a potenciális átállási kockázatokkal érintett vállalati banki hitelkitettségek monitoringja emelkedő sérülékenységet jelez. A jelzáloghitelből finanszírozott ingatlanok energetikai hatékonyságában érdemi javulás piaci alapon nem látható. 

Az energetikailag hatékony ingatlanok finanszírozását a nemzetközi alkalmazásokhoz hasonló zöldadósságfék előírások alkalmazása és a minősített fogyasztóbarát keretrendszer zöldszempontú fejlesztése is támogathatná – javasolta a jegybank. A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy az online folyamatok térnyerésével, a technológia fejlődésével és a geopolitikai kockázatok növekedésével párhuzamosan a kiberincidensek nemzetközileg és Magyarországon is egyre gyakoribbak és súlyosabbak.

Ezek szélsőséges esetben pénzügyi stabilitási kockázatot is jelenthetnek. Az MNB hangsúlyozta, hogy a kiberkockázatok pénzügyi stabilitási vetületét és a kapcsolódó szabályozói lehetőségeket a nemzetközi szervezetek is kiemelt figyelemmel követik.

Folyamatosan vizsgálják a kockázatokat és szabályozói lehetőségeket, valamint a jegybank szükségesnek tartja a banki biztonsági rendszerek, csalásmegelőzési folyamatok fejlesztését, az elavult IT-megoldások korszerűsítését, az ügyfelek digitális pénzügyi tudatosságára vonatkozó képzést – hangsúlyozta idei Makroprudenciális jelentésében az MNB.

Itt az MNB döntése: a gázpedál helyett ismét a fékre léptek Matolcsyék

Ismét szünetet tart a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, a mai kamatdöntő ülésén ugyanis a várakozásoknak megfelelően nem faragta tovább az alapkamatot. A döntésben vélhetően a közel-keleti helyzet és az amerikai elnökválasztás okozta piaci bizonytalanság is közrejátszik.

 

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.