BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyurcsány Ferenc bejelentése a választmányi ülés után

Gyurcsány Ferenc szerint hosszan fenn tud maradni a kisebbségi kormányzás. A miniszterelnök erről az MSZP választmányának ülése utáni sajtótájékoztatón beszélt szombaton Budapesten - idézi a Híradó a távirai irodát.

Gyurcsány Ferenc elmondta, a választmány a következő két évben a Munka, Tudás, Tulajdon Program alapján a felső- és a közoktatás, az egészségügy és a szociális támogatások átalakítása területén megkezdett programokat kívánja folytatni.

A miniszterelnök szerint az elmúlt két évben az egészségügy területén történt változások többségét fontosnak, előremutatónak tartják. Példaként a biztosítási jogviszony ellenőrzését, a gyógyszerárak csökkenését és a patikaliberalizációt említette. "A Magyar Szocialista Párt arra készül, hogy nyugalmat, kiszámíthatóságot, biztonságot hoz az egészségügyben" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az általa említett példák jó típusú reformok.

Gyurcsány Ferenc szerint a választmány egyetért azzal, hogy az arra rászorulóknak "még egyértelműbb, még határozottabb" szociális támogatást kell adni, de ezzel együtt munkára is kell ösztönözni azokat, akik tudnának dolgozni.

Az MSZP elnöke elmondta, a gazdaságpolitikában a növekedés megindítására kell helyezni a hangsúlyt. Ma úgy látjuk - folytatta - , olyan tömegű építőipari igény lesz a következő év nyarára a fejlesztéspolitikának köszönhetően, hogy Magyarország majdnem szűkében lesz a kapacitásnak. Hozzáfűzte: ez évente nagyjából 500-600 milliárd forinttal nagyobb piacot fog jelenteni az építőiparnak, elsősorban a mélyépítésnek, kisebb részben a magasépítésnek.

Gyurcsány Ferenc beszélt arról, hogy fontosnak gondolják az adóegyszerűsítést, a konvergenciaprogram által megengedett adócsökkentést, illetve a bürokrácia csökkentését. A kormányfő úgy vélte, az adatok biztatóak, jobbak a számok, mint amit terveztek, és a rendszerváltás óta a mostani az első időszak, hogy a magyar külkereskedelmi mérleg pozitív. "Ez azt mutatja, hogy van erő ebben a gazdaságban" - vélekedett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.