BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csillag: "Egykulcsos adó az egyszerű államháztartás alapja"

Az egykulcsos adó a kivétel nélkül mindenkire kiterjedő közteherviselés jelképe, az átlátható, egyszerű államháztartás alapja – állítja Csillag István, közgazdász a HVG hasábjain.

Az egykori gazdasági miniszter szerint az egykulcsos adórendszer nem egyszerűen adótechnikai, adóigazgatási, vagy adópolitikai kérdés, hanem értékválasztás. A szakember úgy véli, az a magára keveset is adó átalakuló ország, amelyik a gyökeres reformok kapitalista útjára lép, kénytelen a „brandbuilding”, a reformország márkanév elnyerésére irányuló erőfeszítések keretében az adórendszer egykulcsosságáról is szólni programjában.

A szomszédos országok nem csupán az egykulcsos adó bevezetése miatt lettek sikeresek, hanem mert fegyelmezett fiskális politikát folytattak: a kiadások előre bejelentett, következetes és fokozatosan előrehaladó mérséklésével teremtették meg a mozgásteret az egykulcsos adó bevezetésének látványos sikeréhez. Ebben is egészen másképpen gondolkodnak, mint ahogy azt Magyarországon a ma uralkodó gazdaságpolitikai kurzus teszi. Nem abból vezetik le az egyébként helyeselhető javaslatot, hogy „mekkora a mozgástér”, hanem abból, mekkora mozgásteret kell a kiadások meggyomlálásával ahhoz teremteni, hogy az adófizetési hajlandóságot javító, egykulcsos adórendszerben még a bevezetésének első évében várható bevétel elmaradása miatt se kerüljön veszélybe az államháztartás egyensúlya.

Az államháztartás bevételi szintje, a jövedelmeknek az államháztartás általi centralizációja a stabilizáció választott módja miatt jelentősen megnőtt – 2005 és 2007 között a GDP 42 százalékáról 44,5 százalékra – a szabad rendelkezésű, adózás utáni jövedelmek hányada pedig jelentősen csökkent. A korábbiaknál is magasabb terheket viselő adófizetők érthető módon nem képesek megtakarítani, a korábbi szinthez hasonló szinten vásárolni, fogyasztani, vállalkozóként beruházni, s ennek makrogazdasági következménye a gazdasági növekedés, beruházások megtorpanása.

Az adóreformra irányuló javaslatok mindegyike az adóék mérséklését, lehetőleg 40 százalék közelébe történő lefaragását célozza különböző technikákkal. A sávosan progresszív szja helyett egyetlen adókulcs alkalmazása az szja-rendszerben nyilvánvalóan javítja azoknak a jövedelempozícióit, akik a jelenlegi adó magasabb jövedelemsávjai szerinti jövedelmeket vallanak be. Ráadásul a magasabb adókulcs alá eső jövedelmeknek az adózás alóli kivonása azért is vált népszerűvé, mert az így kimutatott összeg az alapja a munkáltató és az egyén által fizetendő egészség- és nyugdíj-biztosítási és egyéb járulékoknak is, amelyek együttesen az adóalap 50 százalékára rúgnak.

Az egyetlen adókulcs alkalmazásának két következménye van: egy jövedelem-eloszlásra gyakorolt és egy pénzügyi. Látszólag a pénzügyi következmény hatásainak a semlegesítése a nehezebb, hiszen tudni kell, hogy a 4,5 millió adóköteles jövedelmet szerző állampolgár közül csak 1 millióan vallottak be 2 millió forint feletti éves jövedelmet 2006-ban, viszont tőlük származik az összes szja-bevétel 80 százaléka. Ha tovább bontjuk a 2 millió forint feletti jövedelmet bevallók csoportját, az is kiderül, hogy az összes bevétel 30 százalékát az éves szinten legalább 6 millió forintot bevalló 113 ezer fő fizet.

Ha egyetlen adókulcsot, mondjuk általánosan 20 százalékos mértékűt, alkalmazunk a mai lényegében négy kulcs helyett, akkor nyilvánvaló, hogy a kieső bevétel elérheti az államháztartásnak az szja-ból származó teljes bevétele harmadát-felét, ami az államháztartás egyensúlyát jelentős mértékben megrendítené. A pénzügyi hatásokat még csak lehetne ellensúlyozni, de a jövedelem-eloszlásra, a társadalmi igazságosságra gyakorolt hatás elfogadása láthatóan jóval keményebb dió Magyarországon. Ma az is világos, hogy nem elég az egykulcsos adót az szja-ban szorgalmazni, az egyöntetű kulcsokat valamennyi terén érdemes bevezetni az „adóarbitrázs” elkerülése miatt. A társadalombiztosítás rendszerével összehangolt egykulcsos személyi adó bevezetése lehet az első lépés, amellyel a semleges hatású elvonás elérhető, méghozzá valamennyi adózóra azonos, 40 százalékos adóék szintjén.

Nézze meg multimédiás összeállításunkat a közelmúltban felmerült adótervekről!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.