"Az MSZP kezdettől a reform kisiklatására törekedett"

Kezünkben volt a lehetőség, hogy e téren is felzárkózzunk Nyugat-Európához és - legalább egy döntő fontosságú reformterületen - utolérjük Szlovákiát. De nem ez történt: a kétszer is megszavazott több-biztosítós törvényt harmadjára az MSZP vezette kisebbségi kormány 2008. május 26-án visszavonatta az Országgyűléssel – írja Mihályi Péter, az SZDSZ egészségügyi politikusa a Népszabadságban.

Még nem jött el a memoárírás ideje. Túl közel vagyunk az eseményekhez, hogy elkezdjük leráncigálni a lepleket a reformcsinálás kulisszatitkairól. De azt azért érdemes felidézni, ami nem titok, ami legalább egyszer elhangzott a nyilvánosság előtt. Az egészségbiztosítási reform kudarcához ugyanis hozzátartozik egy fontos, de még a politikára nagyon odafigyelő közvélemény számára is alig ismert tény.

Nevezetesen az, hogy az MSZP egészségpolitikusai kezdettől fogva a reform kisiklatására törekedtek, és mindvégig tarsolyukban volt egy B terv. A nyilvánosság előtt ezt titokban tartották, ezért a koalíciós partnernek sem illett erről beszélni.

Amióta felbomlott a koalíció, tényleg minden a B terv szerint történik. Méghozzá oly módon, hogy nem folyt vita róla az Országgyűlés plénumán, s így a közvélemény, a sokat emlegetett szakma sem hallhatott ezekről.

A kormány 2008 utolsó napjaiban rendeleti úton szervezett az OEP alá regionális rendszert, amely most, január elsején kezdte meg a működését. A hét regionális pénztár székhelyei a következők: Budapest, Szeged, Pécs, Szolnok, Miskolc, Veszprém és Szombathely. Miután az Alkotmánybíróság a közelmúltban alkotmányellenesnek találta, hogy nem törvénnyel hoztak létre regionálisan szervezett közigazgatási hivatalokat, az ennél sokkal fontosabb társadalombiztosítási rendszer átalakítása kormányrendelettel nemcsak politikailag ízléstelen, de lehet, hogy az AB is megcsóválja majd a fejét.

A szakértő szerint több mint kétséges, hogy bármi is jobban működne a magyar egészségügyben attól, hogy egy monopolszervezet helyett hét kis monopólium jött létre. De hogy többe fog kerülni, az biztos, miután a megyei egészségpénztárak rendszere is változatlanul fennmaradt.

Elmaradt tehát a valódi biztosítási reform, amely többletpénzt és racionálisabb gazdasági működést hozott volna a rendszerbe. A romló állami ellátás ellensúlyaként bővülni fognak a magánszolgáltatói, ápolási kapacitások. Hiszen növekszik a kereslet a betegek oldalán, és az orvosok, a nővérek közül is mind többen fogják a keresetnövelésnek ezt a lehetőségét választani. Aki csak teheti, fél- vagy teljes állásban átlép a magánszektorba. A szolgáltatók és a betegek érdeke tehát egy irányba mutat: kifelé az állami rendszerből.

Annak, aki mégis az állami rendszer keretein belül ragaszkodna a jobb ellátáshoz, a soronkívüliséghez és a szabad orvosválasztáshoz, egyre mélyebben kell majd belenyúlnia a zsebébe. Három-öt év alatt ez a folyamat oda vezet, hogy a félig vagy teljesen illegális hálapénzzel megvásárolt szolgáltatások ára közelíteni fog a magánpiaci árakhoz, miközben az ellátás komfortja sok tekintetben elmarad a magánszektorétól. A szocialista egészségpolitika a szolidaritás jelszava mögé bújva a szemünk előtt zilálja szét a társadalombiztosítást. Volt egy lehetőség, hogy ne erre menjünk, de a B terv győzött – zárja elemzését Mihályi Péter.