BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az élénkítésről vitázik a G8

A fiskális gazdaságélénkítés folytatásának szükségessége körül alakulhatnak ki a legnagyobb viták a G8 csoport ma kezdődő csúcstalálkozóján az olaszországi L’Aquilában. Angela Merkel német kancellár várhatóan annak egyértelmű deklarálását szorgalmazza majd, hogy a kormányok a lehető leghamarabb visszafogják kiadásaikat és az eladósodást, ahogy megindul a fellendülés. A csúcs előtt azonban gazdasági szervezetek sora figyelmeztetett arra, hogy korai még a bizalom a globális gazdasági talpra állásban, több állam- és kormányfő pedig nyíltan visszautasította a költségvetési konszolidációra irányuló lépéseket.

A kormányok a gazdasági fellendülés megölését kockáztatják, ha túlságosan gyorsan vonják vissza az ösztöntő csomagokat – figyelmeztetett az OECD főtitkára. Angel Gurria külön is kiemelte Németországot, mint ahol lenne még lehetőség a további költekezésre. „Ha kétségeid vannak, válaszd az élénkítést” – javasolta a gazdaságpolitikai döntéshozóknak Gurria.

A kilátásokkal kapcsolatos kétségeket hangsúlyozta Robert Zoellick, a Világbank elnöke is, „veszélyes évnek” nevezve 2009-et. Szerinte nem szabad azt gondolni, hogy közel van a globális fellendülés, és különösen a fejlődő országokat óvta az ilyen feltételezések alapján meghozott intézkedésektől.

Nicolas Sarkozy francia államfő és Gordon Brown brit miniszterelnök hétfői találkozóján egyértelművé tette, hogy továbbra is elsőbbséget biztosítanak a gazdasági növekedés támogatásának a költségvetési fegyelemmel szemben. Az Egyesült Államokban ugyancsak erősödnek az élénkítés folytatását szorgalmazó hangok. Laura Tyson, Barack Obama elnök egyik gazdasági tanácsadója a minap „kicsit kevésnek” nevezte a februárban elfogadott, 787 milliárd dolláros csomagot, és egy második, infrastrukturális beruházásokra összpontosító programot sürgetett. Tény, hogy a februárban aláírt csomag – legalábbis a munkanélküliség megfékezésében – biztosan nem érte el a kívánt hatást: a hozzá fűzött reményekkel szemben nem tartotta 8 százalék alatt a rátát, amely júniusban negyedszázados csúcsra, 9,5 százalékra szökött.

A fejlett országok rohamos eladósodása ugyanakkor nagyban hozzájárult a gazdasági erőviszonyok olyan irányú átrendeződéséhez, ami súlytalanná teheti a G8 csoport elhatározásait. Az IMF becslése szerint a fejlett államok adóssága 2014-re öszszességében legalább GDP-jük 114 százalékára ugorhat, miközben a legnagyobb fejlődő országok öt év múlva csak 35 százalékos adósságterhet cipelnek majd. A válság nyomán ráadásul a fejlődők részesedése a világ tőzsdei kapitalizációjából a 2007 eleji 15 százalékos szintről 24 százalékra emelkedett.

A súlyvesztést a G8-on belül sem titkolják. Christine Lagarde francia pénzügyminiszter szerint a mostani fórum „sokkal kevésbé lesz releváns, tekintve az összetételét és a világban zajló folyamatokat”. A házigazda Olaszország mindenesetre a meghívotti kör jelentős bővítésével igyekezett mégiscsak rangot adni a találkozónak: csütörtökön Kína, India, Mexikó, Brazília, Dél-Afrika és Egyiptom is csatlakozik a megbeszélésekhez, a pénteki zárónapon pedig már 40 – államokat és nemzetközi szervezeteket képviselő – vezető fog tanácskozni.

A fejlődő országok elégedetlenségét jelzi a globális gazdaságirányítási status quóval szemben, hogy a BRIC országok (Kína, Oroszország, Brazília és India) nyomására alighanem szóba kerül a dollár tartalékvaluta-szerepének hosszú távú csökkentése. A G8-tagok azonban egységesek abban, hogy a mostani találkozón semmi lényeges nem történhet ebben a kérdésben.

Elképzelhető viszont az előrelépés klímaügyben. Az Egyesült Államok végre hozzájárulását adhatja ahhoz a célkitűzéshez, hogy 2 Celsius-fok alatt kell tartani a globális felmelegedés mértékét. Kétségesebb ugyanakkor, hogy a fejlődő országok elfogadják-e a klímagázok globális kibocsátásának 2050-ig elérendő 50 százalékos visszafogására tett javaslatot.

A G8, Brazília, India, Kína, Mexikó és Dél-Afrika vezetői megegyezhetnek a világkereskedelmi liberalizációs tárgyalások dohai fordulójának újjáélesztéséről is. Bár Brazília igyekezett lehűteni az áttöréssel kapcsolatos reményeket, a közös záróközlemény-tervezet tartalmazza a forduló 2010-es lezárásának célját.



Kaotikus olasz előkészítés

A G8-csúcs előkészítését olyannyira rosszul végezte Róma, hogy a többi tagállam körében már Olaszországnak a klubból való kizárása is felmerült – írja diplomáciai forrásokra hivatkozva a The Guardian. Az elképzelések egyikeként az amúgy is nagyobb egy főre jutó GDP-vel rendelkező és a nemzetközi segélyezésben aktívabb Spanyolország vehetné át Olaszország helyét.

Érdemi olasz kezdeményezések hiányában az elmúlt hetekben az Egyesült Államok vált a találkozó fő szervezőjévé.

A Washington vezette egyeztetések nyomán született meg az a javaslat is, amely a fejlődő országok mezőgazdasági beruházásainak támogatására egy hároméves programot indítana el.

A G8-országok a Financial Times szerint több mint 12 milliárd dollárt ajánlhatnak fel erre a célra. Az ún. élelmiszer-biztonsági kezdeményezés nemcsak új megközelítést jelentene az eddigi élelmiszersegélyekhez képest, de az ilyen célú támogatások összegének megháromszorozását is.

Érdemi olasz kezdeményezések hiányában az elmúlt hetekben az Egyesült Államok vált a találkozó fő szervezőjévé.

A Washington vezette egyeztetések nyomán született meg az a javaslat is, amely a fejlődő országok mezőgazdasági beruházásainak támogatására egy hároméves programot indítana el.

A G8-országok a Financial Times szerint több mint 12 milliárd dollárt ajánlhatnak fel erre a célra. Az ún. élelmiszer-biztonsági kezdeményezés nemcsak új megközelítést jelentene az eddigi élelmiszersegélyekhez képest, de az ilyen célú támogatások összegének megháromszorozását is.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.