Látszólagos korszakváltás

Így viszont valószínűleg nem beszélhetünk tartós változásról: amint megszűnik a külső kényszer, ismét jöhet az ész nélküli eladósodás kora, amely nem a beruházásokra, hanem a fogyasztásra megy el. A fejlettségi szintünket meghaladó igényeket talán nem támogatják majd olyan kedvező feltételek, mint 2008-ig, de bízhatunk a bankok innovációs képességében, valami olcsó, de kockázatos módot majd csak találnak a probléma áthidalására.

Hogy nem tanultunk a devizahitelezésből adódott veszélyekből, mi sem jelzi jobban, mint hogy most sem elsősorban a lakosság, hanem a nem pénzügyi vállalatok részéről látható erőteljes alkalmazkodás az új feltételekhez. Ebben a körben sincs szó önkéntességről, egyszerűen nem jutnak hitelhez a cégek.

A fogyasztóknál látható némi óvatosság, de ez könnyen megszűnhet, ha a dolgok jobbra fordulnak, vagy akár csak úgy érzik. Ez történt a legutóbbi választások idején is, amikor hiába nőtt meredeken az adósságállomány, még erre is egy újabb hitelfelvételi hullám jött.

Szinte a teljes múlt évben folyt a vita arról, hogy fenntartható adósságpályán áll-e a magyar gazdaság, vagy mire lenne szükség ehhez. Amennyiben kalkulálunk a háztartási szektor részéről elkerülhetetlennek látszó hitelfelvételi hullámmal, akkor valószínűleg még vannak tennivalók az ügyben. Itt nem biztos, hogy elegendő a pénzügyi kultúra fejlesztése, de még a feszes fiskális politika sem: ezek mellett élhetőbb gazdasági és beruházási környezetre is szükség lenne, hogy a felvett hitelek egy részéből a jövő épülhessen.