Kik állnak a Szurgut mögött?

„Mindenkinek joga van megismerni a Szurgut részvényeseinek a körét, akinek legalább kétszázaléknyi tulajdonrésze van benne” – válaszolta újságírók kérdésére Vlagyimir Bogdanov, a Szurgutnyeftyegaz elnök-vezérigazgatója az olajipari konszernnek a nyugat-szibériai Szurgutban tartott 2008-as közgyűlése után. „Nekem nincs annyi – folytatta –, de ha maguknak van, kérdezzék meg az értékpapír-felügyelettől, meg fogják mondani.”

A Reuters fenti híradása kimondva-kimondatlanul érinti valamennyi interneten terjedő vádat, amellyel a Szurgutot, illetve Bogdanovot illetni szokták.

Az Oil & Gas Eurasia portálja szerint Bogdanov 1993-ban az akkor még állami vállalat Szurgut első számú vezetőjeként saját magának privatizálta az olajkonszernt, és a Kreml legbelső köreinek a bevonásával azóta is őrzi többségi hányadát. Az Energy Tribune honlap szerint Bogdanov tulajdonosi hátterével visszaélve vezérigazgatóként eltitkolja a cég eredményeit a kisrészvényesek elől, közben a társaság egyre növekvő készpénzvagyonon ül. Egyes internetes források szerint ez az összeg a 15 milliárd dollárt is meghaladja – a Forbes a cég saját tőkéjét 13 milliárd dollárra teszi. John Helmer bloggeroldala biztosra veszi: azért rendezik mindmáig Szurgutban, ebben a nyugat-szibériai bányászvárosban Oroszország negyedik legnagyobb kőolajvállalatának éves közgyűléseit, hogy minél távolabb tartsák tőle a kisrészvényeseket.

Ezek a feltételezések az orosz energiaszektor általános rossz hírével párosulva könnyen hamis általánosításokhoz vezethetnek. A maga piacán vezető pozíciójú Gazpromot, Rosznyeftyet, illetve a kőolaj-exportáló Gunvort mértékadó források is gazdasági formában működő hatalmi központként tartják számon, ugyanakkor például a Lukoil, az ország második legnagyobb olajtermelője az amerikai ConocoPhillipsszel kötött stratégiai együttműködése révén az amerikai olajbizniszben is szalonképes. Velük összehasonlítva a Szurgutot, nemzetközi megítélése középen található – formailag egyértelműen a Lukoilhoz közelebb. A Szurgut részvényeit nyolc európai tőzsdén jegyzik – köztük a londonin és a frankfurtin –, az amerikai értékpapírpiacon pedig úgynevezett ADR-programon keresztül van jelen, annak is a legszigorúbb ellenőrzést kívánó fokozatával.

A Szurgut szakmai megítélését erősíti, hogy Bogdanovot egész pályája a kőolajbányászathoz köti – szemben a Gunvorral, amelyet a Putyinnal szoros baráti viszonyban álló, kvietált KGB-s tiszt, Gennagyij Tyimcsenko vezet. A Bloomberg menedzseréletrajza szerint Bogdanov a Tyumeni Kőolajbányászati Főiskolán végzett, utána nyomban a Szurgutnál kezdett dolgozni olajmérnökként. 1983-ban, 32 évesen nevezték ki a vállalat első számú vezetőjévé – pozícióját pedig a posztszovjet átalakulás során is sikerült megőriznie.

A Szurgut tekintélyét öregbíti, hogy felemelkedését nem homályos hátterű vagyonszerzéssel alapozta meg, ellentétben Oroszország legnagyobb olajvállalatával, a Rosznyefttyel, amely üstökösszerű felívelését egyértelműen a Hodorkovszkij-féle Jukosz-birodalom felosztásának köszönheti. Honlapjának tanúsága szerint a Szurgutnak már a 70-es években kiterjedt olajkitermelő kapacitásai voltak Nyugat-Szibériában. Irányítása alá tartozott a Leningrádot ellátó kirisi kőolaj-finomító és a kalinyingrádi tengeri kőolajterminál. A teljes kőolajvertikum tette lehetővé, hogy belső forrásokra alapozva modernizálják a termelést, és az ezredfordulóra Oroszország meghatározó olajvállalatává emeljék. Bogdanov a többi orosz nyersanyag-oligarchával ellentétben sosem próbált más szektorra átnyergelni: a Szurgut pár kisebb médiaakvizíciótól eltekintve nem vásárolt más profilú cégeket, mindvégig megmaradt a kőolajiparban.

Szólni kell ugyanakkor a Szurgut „sötét foltjairól” is, amelyek árnyékot vetnek a társaság nemzetközi megítélésére. A Jukosz egykori nyugati részvényesei sosem fogják elfelejteni: a Szurgut is részt vett a Hodorkovszkij-birodalom felosztásában. Gazdaságilag nehezen védhető az a kapcsolat, amely a Szurgutot a legnagyobb orosz exportőrhöz, a Gunvorhoz fűzi. A Reuters által megszólaltatott orosz kisbefektetők szerint a vállalatot komoly bevételkiesés érheti amiatt, hogy külföldre szinte kizárólag a Gunvor közvetítésével szállít. „Minden hónapban írunk ki tendert, a világ minden nagy exportálójával van élő szerződésünk: a Shelltől a Totalon és a

BP-n át a Nestéig” – utasította vissza a vádakat Bogdanovics, a Reuters által megkérdezett szóban forgó exporttársaságok azonban ezt nem erősítették meg. A tendereket szerintük rendre a Gunvor nyeri.

Tőzsdei elmzők a Szurgut eredményeiről szólva kiemelik: ez az egyetlen orosz kőolajcég, amely pénzügyi eredményeit nem a nemzetközi formában teszi közé – mérlegéből hiányzanak a saját tőkére, illetve az eredménytartalékra vonatkozó sorok.

Orosz sajtóértesülések szerint a PSZÁF kért és kapott adatokat a Szurguttól annak tulajdonosi szerkezetével kapcsolatban, de a felügyeleti szervnél nem kommentálták.

A Mol közben bejelentette, a Szurgut tulajdonszerzését ellenséges felvásárlási kísérletnek tekinti, a magyar kormány egyúttal jelezte, fel kíván lépni a Mol függetlenségének védelmében.

Szergej Smatko orosz energia miniszter nemrég diplomáciai támogatást ígért a Szurgutnak tulajdonosi jogainak érvényesítéséhez mind magyar–orosz, mind uniós szinten. A Mol vezetése mind tavaly, mind az idén úgy döntött: a nyereséges működés ellenére sem fizet osztalékot.

Orosz sajtóértesülések szerint a PSZÁF kért és kapott adatokat a Szurguttól annak tulajdonosi szerkezetével kapcsolatban, de a felügyeleti szervnél nem kommentálták.

A Mol közben bejelentette, a Szurgut tulajdonszerzését ellenséges felvásárlási kísérletnek tekinti, a magyar kormány egyúttal jelezte, fel kíván lépni a Mol függetlenségének védelmében.

Szergej Smatko orosz energia miniszter nemrég diplomáciai támogatást ígért a Szurgutnak tulajdonosi jogainak érvényesítéséhez mind magyar–orosz, mind uniós szinten. A Mol vezetése mind tavaly, mind az idén úgy döntött: a nyereséges működés ellenére sem fizet osztalékot.-->