BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összecsaptak a bloggerek: Oszkó és Bodor az egykulcsos szja-ról

Ritkán lehet manapság olyan konstruktív gazdasági témájú vitának szemtanúja lenni, ahol nem a politika itatja át az érveket. Oszkó Péternek és Bodor Andrásnak azonban most ez sikerült: a két közgazdász blogjaikon keresztül „csapott össze” az egykulcsos adórendszerről vitázva.

A volt pénzügyminiszter az egykulcsos adó híveként állította be magát, de azt is állította, hogy az egykulcsos SZJA nem javítja a foglalkoztatottságot, azt az alternatívaként felmerülő járulékcsökkentéssel lehetne elérni – ez ragadta meg Bodor András figyelmét, és rögtön klaviatúrát is ragadott, hogy blogjában fejtse ki ezzel kapcsolatos álláspontját.

Bodor szerint el kell tudni fogadni, hogy lehet indokolni az egykulcsos SZJA bevezetését mind "a gazdasági növekedés beindításának" a szükségességével, mind annak a söralátétes adóbevallási egyszerűsítési ígérettel való konzisztens mivolta miatt.

Összességében úgy látja, hogy az adóék egésze - azaz a bruttó munkaerőköltség és a nettó bér különbsége ideértve az SZJA és járulékelvonásokat is - számít akkor, amikor a munkát terhelő adó- és járulékváltozások munkavállalókra és munkáltatókra való hatásait elemezzük. Ezzel szemben az, hogy az adó- és járulékelvonást kinek kell fizetnie jogi értelemben nem vagy kevéssé számít.

Pusztán elméleti szempontból Bodor András szerint Oszkó Péternek nincs igaza, az egykulcsos SZJA és az általánosan is csökkenő SZJA kulcs ha nem is azonnal, de rövid alkalmazkodási időszak után a munkáltatói terheket is csökkenti és így az ugyanúgy ösztönözheti a foglalkoztatást, mint a járulékok csökkentése.

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter reagált is blogjában Bodor András fejtegetésére, hangsúlyozta, hogy továbbra is úgy gondolja, hogy az egykulcsos adó általában a feketegazdaság visszaszorítása és a termelékenység vonatkozásában gyakorolhat pozitív hatásokat, azonban a foglalkoztatáson még jelen körülmények között sem képes javítani, sőt a minimálbér emelésével egyidejűleg még ronthatja is. Oszkó szerint kár lenne ezért ilyenformán az egykulcsos adót úgy beállítani, mint ami egyszerre mindenre gyógyír tud lenni.

Oszkó Péter indoklása szerint azért vált kritikusabbá Orbán Viktor 29 pontjával kapcsolatban, mert későbbi bejelentésekben elhangzott például, hogy az egykulcsos adó bevezetéséhez szükséges forrásokat nem költségvetési kiadások lefaragásával, még csak nem is az alacsonyabb jövedelemsávban keresők magasabb adóztatásával, hanem a minimálbér emelésével kívánja előteremteni az új kormány.

Oszkó Péter nehezen tud elképzelni olyan elemzést, ami egy ilyen csomagról ki tudja mutatni a foglalkoztatást élénkítő hatást, sőt. Ez a lépés Oszkó Péter szerint a vállalkozások terhelését növeli és a foglalkoztatás direkt csökkenésével járhat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.