A megújulók a Videoton vezérek szemével

A gyakorlatban milyen körre kell kiterjednie egy megfelelően alapos társadalmi vitának, és milyen konkrét lépésekből áll? Az aktuális kormányok ugyanis rendre megfelelőnek tekintik az általuk szervezett társadalmi vitákat, az ellenzékek pedig elégtelennek minősítik.



A megújuló energiával kapcsolatos startégia igen komplex, érinti az adott ország külkereskedelmi mérlegét (tüzelőanyagimport), költségvetési helyzetét (támogatások), biztonságpolitikáját (energiafüggőség), mezőgazdaságát (energianövények, biomassza), környezetvédelmi startégiáját (hulladékkezelés, szerves hulladékok), stb.
Az egyes alternatívákat, forgatókönyveket ilyen kitekintéssel kell kiszámítani és kiértékelni. Ráadásul a puszta pénzügyi feltételeken túl számos ponton értékrendi kérdések is felmerülnek.

Melyek a megújuló energiatermelés azon állami támogatási formái, amelyek nem kényelmesítik el a piaci szereplőket?

Ez igen nehéz dilemma: jó ajánlatok csak hosszútávon kiszámítható környezetre érkeznek (bizonytalanságok esetén a magasabb befektetői hozamelvárás megemeli az árat) és a hatalmas beruházások miatt a projektek „kényszerpályán” futnak, azaz a technológiai hatékonyságjavulás potenciálja limitált. Vegyünk egy példát: ha a mai napon hirdetnének napenergiára alapozott tendert, azt csak a ma létező technológiák alapján lehet árazni és annak a kockázatát épeszű befektető nem vállalhatja, hogy egy, csak három év múlva bevezetett, ma még nem tesztelt technológia megjelenésekor az átvételi árat az annak megfelelő szintre vennék vissza, még az amortizációs időn belül.
A támogatás intenzitását a technológiai fejlődés ütemében folyamatosan felül kell vizsgálni. Ha a belépő új technológia ár-érték-hatásfok aránya növekszik, a támogatás csökkenthető.

Célszerű lenne-e a hazai megújuló energiahasznosító beruházásokra speciális, állami banki finanszírozási konstrukciót létrehozni?

Úgy gondoljuk, hogyha az állam az átvételi árakon, illetve kötelezettségeken keresztül és/vagy EU forrásokból finanszírozott pályázati rendszeren keresztül kiszámítható környezetet biztosít, akkor az energiatermelésben érdekelt cégeknek képeseknek kell lenniük a szükséges önerő biztosítására és a banki finanszírozás megszervezésére. Nem tartjuk célszerűnek, hogy szinte teljesen kockázatmentessé váljanak a projektek, túl sok visszaélés kapcsolódott ezekhez a projektekhez a gazdaság minden területén, valamint az állam kötelezettségvállalását is célszerű a szükséges minimum szinten tartani.

Helyesnek tekintik-e a hővel kapcsolt áramtermelés ártámogatását, amely ugyan nagyobb hatásfokú rendszer üzemeltetésére összpontosít, de közvetve mégiscsak nagyobb gázfelhasználásra ösztönzi az erőmű társaságokat?

Ebben a tekintetben az igazság pillanata közeledik. Ahogy kifutnak a kogenerációs (tipikusan távhőszolgáltatást is biztosító) projektek magas átvételi árai, ki fog derülni, hogy 0 amortizáció mellett érdemes-e, illetve milyen eredménnyel lehet tovább működtetni ezeket a gázmotorokat. Ha sokan visszaállnak gáztüzelésű kazánokra, az azt mutatná, hogy nemzetgazdasági szinten többletköltséget jelentett ez a konstrukció. A korrektség kedvéért hozzá kell tenni, hogy ezen technológia elterjedésekor a biomassza felhasználása még nem tartott ott, mint ma.
Hosszú távon, piaci alapon azokon a területeken lehet gazdaságos a hővel kapcsolt áramtermelés, ahol egy korábban is létező, az év során szinte folyamatos igényre valóban felhasználásra kerül a keletkező hő is. Jelenleg szerintünk több olyan alkalmazási terület van, amire ez nem igaz, tehát érdemein felüli mértékben terjedt el ennyire ez a konstrukció, de kisebb volumenben van gazdasági racionalitása.

Nem kellene-e szakítani a megújulóval termelt áram kötelező átvételével, ha esetleg más módon egyébként is segíti az állam a preferált beruházást?

Úgy gondolom, hogy a támogatás (beavatkozás) helye és formája egy taktikai kérdés, és megfelelő modellezéssel elemezhető. Ezen gazdaságfilozófiai és gazdaságpolitikai megfontolások a mindenkori kormány jogos mozgásterét jelentik. Az igazi stratégiai kérdés annak az eldöntése, hogy milyen jelenidejű többeltköltséget vállal fel a társadalom a jövőért. Természetesen ez is egy időben változó álláspont lehet, más egy válsághelyzetben más egy gyorsan növekvő gazdaságban.

Reális állami célkitűzés lehet-e a megújuló energia-termelésben használt berendezések (napelemek, szélkerekek, pellet kazánok, hőszivattyúk, stb.) magyarországi gyártásának az ösztönzése?

Megújuló iparunk ugyanis most jórészt külföldi termékeknek, technológiáknak teremt piacot. Korábban is szorgalmaztuk, hogy az állam formális és informális, de nem diszkriminatív (EU-konformitás) módon támogassa azt, hogy a multinacionális cégek magyarországi projektjeiben (legyen ez gyártás, szolgáltaás, stb.) hazai tulajdonú partnerekkel, beszállítókkal dolgozzanak, és ne hozzák magukkal – sokszor magasabb áron – a megszokott, általában velük azonos országból származó partnereiket. Természetesen minden technológiára nem lehet versenyképes hazai gyártó, de egy világos és stabil energiapolitikai koncepció mellett kialakulhatnak hazai kompetenciaközpontok. Ösztönözni nem állami pénzügyi támogatással kell.
Mindenesetre ha hazai ipart akarunk, azokon a területeken kell a termékek kialakulását ösztönözni, ahol még forrott ki a technológia, és nincsenek globálisan kiosztva a piacok, kisebb a belépési küszöb, és tág tere van az innovációnak. A megújuló energia berendezéseinek jelentős része ilyen. (a nagy szélerőművek persze biztosan nem). Ezért ez a terület egészen biztosan megérdemli a központi figyelmet és a kiemelt ösztönzést.

Mennyire reálisak a hazai megújuló potenciállal kapcsolatos becslések, reálisan – tehát ésszerű mértékű támogatással számolva – az ország energiafelhasználásának milyen aránya származhat ebből a forrásból?

Ennek a korrekt megválaszolása messze meghaladja a komeptenciánkat, de a kérdés önmagában valószínűleg nem is megválaszolható, hiszen függ az átvételi áraktól, a mezőgazdasági és környezetvédelmi szabályozástól, a kőolaj és a gáz világpiaci árától.
Nem az a fő kérdés, hogy pontosan mennyi, hanem az, hogy ésszerű keretek közt minél magasabb legyen az aránya. Geotermikus energiában itthon kiválóak az adottságaink, erre érdemes volna kiemelt figyelmet fordítani. A technológiai fejlődés, a hatásfok javulása az idő múlásával egyre több területen teszi majd versenyképessé a megújuló energiákat. A megújuló energiák kapcsán hajlamosak vagyunk csupán a jelenlegi struktúrájú hálózathoz kötött termelésre gondolni, holott a tárolás és az elosztás ugyanúgy kiemelt figyelmet érdemel. A tárolás azért kulcskérdés, mert egyes energia fajták (nap, szél) előállíthatósága és a felhasználási igény időben elválik egymástól. A jelenlegi, centralizált elosztási rendszer pedig a villamos energia vagy a távfűtés esetében sok esetben már mai is korlátja a hatékony felhasználásnak, a jövőben pedig méginkább így lesz. Mind technológiai mind jogi szempontból fel kellene készülni a decentralizált felhasználásra, amiben a jelenleg domináns szereplők nyilvánvalóan ellenérdekeltek.

Talán korai a kérdés, de a Videotonnál mennyire vált be a megújuló piacra való belépés, mik a további tervek?

Valóban korai, de azt kimondhatjuk, hogy miután az STS-Group volt a műszaki fővállalkozója a ma üzemelő szélparkok jelentős részének, a tender visszatapsolása nem töltött minket el örömmel, de bízunk abban, hogy ennek oka csupán a feltételrendszer újragondolására vonatkozó átmeneti kormányzati törekvés. Az új akvizíció eredményeképpen az energetikai piacot sokkal közelebbről követjük, és a felbukkanó konkrét üzleti lehetőségek megvalósításához egyre több ismerettel és eszközzel rendelkezünk. A nagyobb piaci és technológiai ismeret lecsökkenti számunkra a belépési kockázatot, ami az eddig is meglévő tőkénk mellett nyilván növeli egy-egy konkrét üzletbe való belépésünk valószínűségét.