Alig féléves gazdasági miniszteri működése alatt nem kevés megrökönyödést okozott a gazdasági szereplőknek, a befektetőknek és az elemzőknek Matolcsy György, holott valójában a főbb gazdaságpolitikai célkitűzések nem sokat változtak az utóbbi időben. A cél – ahogy ezt kinevezése óta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetője is számtalanszor leszögezte – továbbra is a növekedés beindítása a foglalkoztatás bővítése és az adóteher mérséklése révén, valamint az államadósság lefaragása a költségvetési hiány leszorításával.
A cikkhez tartozó jegyzet itt olvasható!
Radikális változás az előző évekhez képest abban a kérdésben érhető tetten, hogy ezekhez a célokhoz a kormány honnan teremti elő a szükséges költségvetési forrásokat. Arra ugyanis még a merészebbek sem számítottak, hogy a 3 százalék alatti maastrichti költségvetési limitet hazánk a nyugdíjszisztéma második pillérének a beáldozásával éri el, vagy hogy az utóbbi két évtized valóban legjelentősebb személyijövedelemadó-csökkentésének ára számos ágazatra kivetett, összesen több százmilliárd forintnyi különadó lesz.
Az utóbbi hónapok kormányzati gazdaságpolitikája láttán több ponton az a kérdés merül fel, hogy azok a lépések, amelyeket a kabinet kényelmes országgyűlési többsége birtokában könnyűszerrel, néhány hét alatt levezényel, valóban megfelelnek-e a még a választások idején hangoztatott fideszes elképzeléseknek. Elemzők és megfigyelők körében viszonylagos egyetértés van abban, hogy a „nagyokat álmodó” Matolcsy-féle gazdaságpolitika egyik lába alól rögtön a kormány megalakulása után kihúzták a talajt azzal, hogy az EU világossá tette: a kilátásba helyezett gazdaságélénkítő lépések fényében sem járul hozzá a hiánycél fellazításához. Azóta a régóta dédelgetett terveket úgy kell megvalósítani, hogy – mint arra Kósa Lajos Fidesz-alelnök még a nyáron sokat sejtető módon utalt – fel kell függeszteni bizonyos „gazdasági alkotmányossági szabályokat”.
Valójában maga a kormány is súlyos kompromisszumra kényszerül: ha a reformokhoz szükséges büdzsébevételek előteremtése akadályba ütközik, vagy a reformokat kell elhalasztani (és ezzel elveszíteni a kormányzati lendületet), vagy mindenáron el kell hárítani ezeket az akadályokat. Ez utóbbi körhöz tartozik elsősorban az Alkotmánybíróság jogkörének költségvetési-gazdasági ügyekben történő megcsonkítása.
Az más kérdés, hogy e „kockázatok és mellékhatások” nélkül mennyire rajzolódik ki egy egységes és hiteles gazdaságpolitika az utóbbi hónapokban. A jelek szerint a kormány komolyan veszi, hogy „az embereket” képviseli, így azok a gazdasági átalakítások élveznek elsőbbséget, amelyek a bérből, fizetésből élő, adófizető polgárok számára jelentenek előrelépést. Miközben a munkáltatók az őket terhelő tb-járulék további csökkentését remélték, a kormány végül egy szja-mérséklés mellett döntött, annak ellenére, hogy szakemberek többször rámutattak: ez kevésbé képes elősegíteni a gazdasági bővülés beindulását, az szja-csökkentés foglalkoztatásbővítő hatása pedig néhány tízezer főre korlátozódhat. Ez természetesen előrelépés a munkanélküliségi ráta utóbbi években tapasztalható növekedése után, ám lapunknak nyilatkozó elemzők szerint kérdés, hogy az szja-átalakítás 500-700 milliárd forintos költségét nem lehetett volna-e hatékonyabban felhasználni. A 10 százalékos társasági adó nyereséglimitjének megemelését és a további feltételek kiiktatását ugyanakkor a gazdasági szakemberek széles köre helyeselte.
Az utóbbi hetek leggyakoribb kifogása, hogy kiadási oldalon egyelőre váratnak magukra a széles körű, beható reformok. Ezek bejelentését nemrég Matolcsy György február végére ígérte, az oktatás, az egészségügy és a közszféra átalakítása tehát 2011 második felében kezdődhet el. Mindezek mellett kisebb átalakításokat örömmel fogadtak az érintettek, ilyen többek között a duális szakképzés bevezetése, több kisadó megszüntetése vagy az egyszerűsített foglalkoztatási szabályok átalakítása.
Hogy csak néhány momentumot emeljünk ki: Matolcsy kapta meg – miként az első Orbán-kormány idején is – azt a látványos feladatot, hogy a kabinet gazdaságpolitikai céljait összefoglaló, tükröző, valamint a meglévő hazai s uniós pályázati és egyéb forrásokat melléjük rendelő, grandiózusként tálalt Új Széchenyi-tervet (ÚSZT) összerakja, s ami még fontosabb, a nyilvánosság előtt adja hozzá a képét és nevét. Ezzel olyan PR-értéket és erőt kapott Matolcsy Orbántól, amely valószínűleg sok mindenért kárpótolja a minisztert, aki amúgy is jobban érzi magát, ha elméleti kérdésekben kell megnyilvánulnia, mint ha konkrét gazdaságpolitikai lépéseket kell elmagyaráznia, megindokolnia. (Nem lenne még az sem meglepő mindennek fényében, ha az ÚSZT január 15-i hivatalos útjára indítása után Matolcsy megválna miniszteri posztjától, s a terv felelőse lenne.)
A másik oldalon egy sor olyan akadályt épített ki Orbán, amelyekkel erőteljesen gyengíti Matolcsyt. Igaz, már az eredeti kormányzati munkamegosztásban is ott található egy komoly fék: a Varga Mihály-féle államtitkárság, amely kvázi pénzügyi tárcaként is funkcionálhat, s nem igazán tudni, a konkrét költségvetési döntéseket végül is valójában hol hozzák meg. Ugyancsak a kezdetektől megvan a Fellegi Tamás-féle nemzeti fejlesztési és a Matolcsy-féle nemzetgazdasági tárca közötti furcsa – a kormányfőtől eredő – „munkamegosztás”. Ennek egyik kézzelfogható jele az volt, hogy miközben az NGM feladata a külgazdaság-politika (benne a külkereskedelemmel és a tőkevonzással), az NFM-hez került e tevékenység háttérintézménye, az ITD Hungary. Az már csak hab a tortán, hogy újabb csavarral Matolcsyék visszaszerezték az ITD-t, igaz, nem ügynökségi formában: új néven, felére zsugorítottan, ám mégis az övék az utód Külgazdasági Hivatal.
Kevésbé látványos és csak nagyon kacifántos érvekkel magyarázható, miért is lett Fellegi Tamás Orbán kinyújtott külgazdasági keze. Szép csendben ugyanis ő lett a legfontosabb gazdasági vegyes bizottságok magyar társelnöke, miközben hagyományosan ezt a tisztet vagy a külgazdaságért felelős minisztérium első embere, vagy a tárcán belül a külgazdaságot vivő államtitkár tölti be. Így ma már Fellegi az első számú gazdasági kapocs Magyarország és Oroszország, illetve Kína között – ráadásul, úgy tudjuk, ő lesz az ukrán–magyar gazdasági vegyes bizottság magyar társelnöke is.
A kettősség, ahogy Orbán kezeli Matolcsyt, az oka annak, hogy sem bel-, sem külföldön nem igazán tudják, hogyan kell kezelni a gazdasági miniszter odamondogatását, amikor akár az Európai Uniót, akár a Nemzetközi Valutaalapot, akár hazai intézményeket támad. Olyan támadásokra gondolunk, mint amilyet a héten intézett az Európai Bizottság ellen, amiért az rosszabb gazdasági előrejelzést adott Magyarország számára, mint ami a kormány szerint reális. Vagy gondolunk az ugyanazon a napon a monetáris tanács kamatdöntését bíráló – szokatlan – nyilatkozatára.
A megfogalmazás durvasága – főként az EB-hez intézett nyilatkozaté – ellenére nemigen érkezett reakció. Talán azért sem, mert nem tudni, szócső volt-e Matolcsy, vagy saját kontójára nyilatkozott.
Hogy csak néhány momentumot emeljünk ki: Matolcsy kapta meg – miként az első Orbán-kormány idején is – azt a látványos feladatot, hogy a kabinet gazdaságpolitikai céljait összefoglaló, tükröző, valamint a meglévő hazai s uniós pályázati és egyéb forrásokat melléjük rendelő, grandiózusként tálalt Új Széchenyi-tervet (ÚSZT) összerakja, s ami még fontosabb, a nyilvánosság előtt adja hozzá a képét és nevét. Ezzel olyan PR-értéket és erőt kapott Matolcsy Orbántól, amely valószínűleg sok mindenért kárpótolja a minisztert, aki amúgy is jobban érzi magát, ha elméleti kérdésekben kell megnyilvánulnia, mint ha konkrét gazdaságpolitikai lépéseket kell elmagyaráznia, megindokolnia. (Nem lenne még az sem meglepő mindennek fényében, ha az ÚSZT január 15-i hivatalos útjára indítása után Matolcsy megválna miniszteri posztjától, s a terv felelőse lenne.)
A másik oldalon egy sor olyan akadályt épített ki Orbán, amelyekkel erőteljesen gyengíti Matolcsyt. Igaz, már az eredeti kormányzati munkamegosztásban is ott található egy komoly fék: a Varga Mihály-féle államtitkárság, amely kvázi pénzügyi tárcaként is funkcionálhat, s nem igazán tudni, a konkrét költségvetési döntéseket végül is valójában hol hozzák meg. Ugyancsak a kezdetektől megvan a Fellegi Tamás-féle nemzeti fejlesztési és a Matolcsy-féle nemzetgazdasági tárca közötti furcsa – a kormányfőtől eredő – „munkamegosztás”. Ennek egyik kézzelfogható jele az volt, hogy miközben az NGM feladata a külgazdaság-politika (benne a külkereskedelemmel és a tőkevonzással), az NFM-hez került e tevékenység háttérintézménye, az ITD Hungary. Az már csak hab a tortán, hogy újabb csavarral Matolcsyék visszaszerezték az ITD-t, igaz, nem ügynökségi formában: új néven, felére zsugorítottan, ám mégis az övék az utód Külgazdasági Hivatal.
Kevésbé látványos és csak nagyon kacifántos érvekkel magyarázható, miért is lett Fellegi Tamás Orbán kinyújtott külgazdasági keze. Szép csendben ugyanis ő lett a legfontosabb gazdasági vegyes bizottságok magyar társelnöke, miközben hagyományosan ezt a tisztet vagy a külgazdaságért felelős minisztérium első embere, vagy a tárcán belül a külgazdaságot vivő államtitkár tölti be. Így ma már Fellegi az első számú gazdasági kapocs Magyarország és Oroszország, illetve Kína között – ráadásul, úgy tudjuk, ő lesz az ukrán–magyar gazdasági vegyes bizottság magyar társelnöke is.
A kettősség, ahogy Orbán kezeli Matolcsyt, az oka annak, hogy sem bel-, sem külföldön nem igazán tudják, hogyan kell kezelni a gazdasági miniszter odamondogatását, amikor akár az Európai Uniót, akár a Nemzetközi Valutaalapot, akár hazai intézményeket támad. Olyan támadásokra gondolunk, mint amilyet a héten intézett az Európai Bizottság ellen, amiért az rosszabb gazdasági előrejelzést adott Magyarország számára, mint ami a kormány szerint reális. Vagy gondolunk az ugyanazon a napon a monetáris tanács kamatdöntését bíráló – szokatlan – nyilatkozatára.
A megfogalmazás durvasága – főként az EB-hez intézett nyilatkozaté – ellenére nemigen érkezett reakció. Talán azért sem, mert nem tudni, szócső volt-e Matolcsy, vagy saját kontójára nyilatkozott. Vélemények: Elemzők szerint a miniszter kockáztat Barta György szerint áprilisban úgy láthattuk, Matolcsy György elsődleges célja az, hogy Magyarország nagyobb fiskális mozgásteret próbáljon elérni.
Ez a terve azonban nem járt sikerrel – tette hozzá a CIB Bank elemzője. A kormányon belül és a kormányhoz közel álló gazdaságpolitikusok közt is szerinte jól láthatók több ponton a véleménykülönbségek, mindeddig azonban úgy tűnik, Matolcsy álláspontjának elsőbbsége biztosított. Fel lehet hozni ezen a ponton példaként Varga Mihályt, aki sokkal elkötelezettebb a fiskális fegyelem mellett, míg a nemzetgazdasági miniszter a növekedésösztönzés pártján áll.
Matolcsy eddigi politikájával sikerült azt elérni, hogy az idei hiánycél teljesüljön, és 2011-ben is el lehet érni ezt. A 2012-es és 2013-as állapot viszont még nem biztosított Barta György szerint, ezekre az évekre eddig nem gondoskodtak a fiskális konszolidáció fenntartásáról. A legnagyobb problémának azonban Matolcsy György munkája kapcsán azt tartja, hogy a miniszter még mindig adós a strukturális reformokkal. A nagy ellátórendszerekhez még nem nyúltak hozzá, s ugyan Matolcsy ezt februárra megígérte, a piac egyelőre szkeptikus ezzel kapcsolatban.
Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője úgy véli: bár a nemzetgazdasági minisztert nem egy támadás érte saját berkein belül, valószínű, hogy hosszabb ideig a posztján marad. Az, hogy az ősszel nem igazán pozitív hangvételű cikkek is megjelentek Matolcsyról a jobboldalhoz köthető lapokban, mutatja, hogy lehetnek hangok a Fideszen belül, amelyek szerint nem feltétlen az általa kijelölt úton kell vinni a gazdaságpolitikát, azonban Orbán Viktor nyilvánosan kiállt Matolcsy mellett. De amennyiben meglepetés történne, és más kerülne az NGM élére, akkor sem tartaná valószínűnek, hogy nagy változás történne a gazdaságpolitika alapjaiban.
Matolcsy gondolkodásmódját Árokszállási Zoltán az egész kormányéhoz hasonlóan optimistának tartja, különösen a 2012-től kezdődő éveket nézve. A tervezés mögött álló számítások szerinte nem teljesen jól láthatók, s bár az elképzelések akár tényleg valóra is válhatnak, az tagadhatatlan, hogy a miniszter komoly kockázatokat vállalt fel. A kormánypártok hatalomra jutásuk előtt megígérték az adócsökkentést, és vigyáznak arra, hogy ettől ne is térjenek el. Ennek azonban ára van, ami a hosszú távú fenntarthatóság problémáját is felveti. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.